Jelentkezz az iCatapult new york-i startup delegációjába

Idén májusban New York Város Gazdaságfejlesztő Hivatala (NYCEDC) ismét megrendezi a World to New York City (W2NYC) programot, melynek célja, hogy az USA iránt érdeklődő vállalkozókkal megismertesse a város startup ökoszisztémáját. Az iCatapult várja a jelentkezőket.

New York az utóbbi években vitathatatlanul innovációs hub-bá vált, ami a globális terjeszkedésre vágyó vállalkozásoknak egyre vonzóbb célpontja. A város vezetésének stratégiai célja, hogy New York technológiai központtá váljon, a további fejlődést pedig úgy szeretnék elérni, hogy ígéretes nemzetközi vállalkozásoknak adnak otthont. A World to New York (W2NY) program pontosan ezt a célt hivatott támogatni.

Most először - Latin Amerika és Kína után - régiónk került a program fókuszába, ezért az iCatapult és a STARTeurope szoros partneri kapcsolatban az NYCEDC-vel elkezdte toborozni a program iránt érdeklődő közép- és kelet-európai csapatokat.

A programra jelentkezni március 1-ig lehet. Ezt követően egy héten belül értesítik majd a sikeres jelentkezőket, felkészítés pedig március 12-én kezdődik. Április 22-én hirdetik majd ki annak a 3-5 csapatnak a nevét, akik lehetőséget kapnak, hogy májusban New York-ba utazhassanak a magyar delegáció tagjaiként.

"A három napos intenzív program egy vissza nem térő lehetőség arra, hogy a résztvevők megalapozzák az amerikai piaci jelenlétüket, megmutassák magukat és olyan üzleti kapcsolatokat létesítsenek, amit önerőből csak lényegesen több idő-, erő- és pénzbeli ráfordítás mellett tudnának elérni" - mondta el Hild Imre, az iCatapult vezetője.

A programra elsősorban azok jelentkezését várják, akik üzleti terveik között szerepel az, hogy fiókirodát vagy képviseletet indítanak New York-ban. A jelentkezés az iCatapult Facebook oldalán keresztül történik, ahol a csapatokat előjegyzik egy videó-interjúra. A szervezők az interjúkat követően együtt döntenek majd arról, hogy kik kerülnek be a magyar delegációba.

"A jelentkezőknek egy videó-interjúban kell majd meggyőzniük az szervezetek képviselőit szándékuk komolyságáról. Fontos, hogy határozott elképzelésük és jól átlátható üzleti elgondolásuk legyen azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnének elérni, mihez kezdenének New York-ban. A jelentkezőknek megalapozottságot kell mutatniuk az interjú során" - mondta el kérdésünkre Biás Csongor.

A programon való részvétel ingyenes, de az utazás és szállás költségeit a résztvevőknek kell finanszíroznia. A jelentlezés minimális feltétele, hogy a csapat rendelkezzen egy bemutatóra alkalmas prototípussal vagy "minimális életképes" termékkel. A jelentkezések beadásának határideje március 1.

A New York-ot választó startupok egyértelmű előnyökkel indulnak, hiszen tőlük csupán egy karnyújtásnyira van a könnyen elérhető kockázati tőke, reklám, média vagy a jól képzett munkaerő és ami a legfontosabb: nagy mennyiségben a potenciális az ügyfelek. Az NYCEDC is folyamatos azon dolgozik, hogy a bemutassa, New York egy igazi tech fellegvárrá kezd válni. A polgármester tegnap indította el az ún. “We are Made in NYC” kampányt, ami a New York-i tech startupok virágzását hívatott ünnepelni, a Twitteren pedig épp a napokban fut egy hashtag kampány, melynek keretében arra kérik a new york-i vállalkozókat, hogy a #NYTechCity-t használva posztoljanak olyan tartalmakat, amelyekkel bemutatják az érdeklődőknek, hogy miért szeretik a várost.


 
 
CC BY NC SA