Három konferencia áprilisban, amit nem szabad kihagynod

Amíg az év első hónapjaiban alig akadt jelentősebb rendezvény, amit be lehetett volna írni a naptárakba, addig csak áprilisban minimum három konferenciára látogathatnak el startupok világa iránt érdeklődők. Áprilisi konferenciákat és startup-versenyeket ajánlunk.

Április 4-én immár negyedik alkalommal rendezik meg a Smartmobil-t, azonban először jelentkezik mobil startupokra fókuszáló versennyel a konferencia keretein belül. Április 11-én első alkalommal rendezi meg az IVSZ a Startup Konferenciát és a hozzá kapcsolódó versenyt startupoknak, április 18-án pedig immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb startupokra fókuszáló rendezvénye, a Startup Underground.

A három különböző rendezvény három egymást követő csütörtököt foglal le azok életéből, akik részt kívánnak venni mindegyik eseményen. Mindegyik esemény hasznos és érdekes lehet azoknak, akik szeretnének megismerkedni a hazai startup-ökoszisztémával.

Smartmobil 2013

2013. április 4., RAM Kolosszeum

Az idén immár negyedik alkalommal rendezett szakmai konferencia rövid idő alatt Magyarország legnagyobb mobiltechnológiai rendezvényévé nőtte ki magát. A Smartmobil szervezői 2013-ban azonban még magasabbra helyezik a lécet azzal, hogy Közép-Kelet-Európában elsőként rendeznek a mobil szegmensre fókuszáló startup seregszemlét, ahol a környező országok legjobb mobilprojektjei is bemutatkozási lehetőséget kapnak. Céljuk, hogy felhelyezzék Budapestet a mobiltechnológia és a startup tőkepiac világtérképére.

A startup tematikán kívül természetesen a mobiltechnológia területének minden egyéb szegmenséről is szó lesz a konferencián. Az ágazat iránt érdeklődők rengeteg nemzetközi előadáson vehetnek részt, melyek keretében konkrét esettanulmányokról, adatokról és használható gyakorlati tapasztalatokról esik majd szó. Olyan világhírű szakemberek tartanak majd előadást, mint Damien Perillat, a PayPal regionális vezetője, vagy az UX (user experience = felhasználói élmény) fejlesztés meghatározó szaktekintélye Sabine Storm, az UsTwo képviseletében, illetve Heiko Behrens, a Beamapp alapítója. A Smartmobil ’13 továbbá egy asztalhoz ülteti a négy legsikeresebb hazai startup cég, az NNG, a LogMeIn, a Prezi és a Ustream alapítóit is.

IVSZ Startup Konferencia

2013. április 11., Akvárium Klub

Első alkalommal rendez az IVSZ konferenciát és a hozzá kapcsolódó versenyt startupoknak azzal a céllal, hogy felkarolja és mentorálja az ígéretes magyar cégeket. A konferencia keretein belül a start-up cégek különböző fázisainak gyakorlati kérdései kerülnek megvitatásra panelbeszélgetések formájában . Az esemény fővédnöke Szőke Márton az Indextools alapítója. A panelbeszélgetések első részében a külföldi akcelerátor programok tapasztalatiról és lehetőségeiről lesz szó, majd a magyar start-up fejlesztői programokról fognak beszélgetni a résztvevők. Hegyi Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársa a Gazella programot ismerteti, de bemutatkoznak majd befektetői angyalok is.

Délután a fejlődésben már előrébb tartó cégek cserélhetnek tapasztalatot a tőkebevonáson már sikeresen keresztül ment cégekkel. A kerekasztal körül Nanushka, a WebCam Laboratory, THX games, Multipass és a Gravity képviselői foglalnak majd helyet. Legvégül pedig jönnek az igazán nagy nevek, akiknek történetét már mindenki ismerheti, azonban jó tanácsaikkal a mai napig nagyban tudják segíteni a mostani reménységek életét. A start-up rocksztárok kerekasztal résztvevői: Anka Márton (LogMeIn), Fehér Gyula (Ustream), Szőke Márton (volt Indextools), Somlai-Fischer Ádám (Prezi.com).

Startup Underground 2013

2013. április 18., Budapesti Corvinus Egyetem

Hatodik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb startupokra fókuszáló rendezvénye, a Startup Underground. A SUU működésének sok éve alatt bizonyította, hogy a startup-világ rezdüléseivel, változásaival együtt fejlődve a legjobb szakmai esemény évről évre, ahol mindenki megtalálja az őt érdeklő témákat. Lehetőséget biztosít a szakmai bemutatkozásra, kiváló network esemény azoknak, akik társakat, partnereket, befektetőket keresnek.

A szervezők idén is a startupokra alapozzák a programot, a verseny nem ér majd véget a díjak átadásánál. Azok is profitálhatnak az eseményből, akik nem jutnak most fel a pódiumra, sőt az eseményt követő workshopokon azok is bemutatkozhatnak, akiket a szervezők most valamiért nem választanak be a legjobbak közé.


 
 
CC BY NC SA