8 csapat jutott be a Barcamp Budapest versenyének döntőjébe

Nemzetközi zsűri előtt bizonyíthatják rátermettségüket az idei BarCamp Budapest konferencia részeként megrendezésre kerülő Budapest Bank Startup Verseny döntősei. Tegnap kiválasztották a döntőbe jutott nyolc projektet, következzen tehát a lista.

Május 2-án immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a BarCamp Budapest konferenciát, most az Akvárium Klubban. A konferencia a magyarországi web2-es alkalmazások legjelentősebb seregszemléje, emellett otthont ad a hazai start-up vállalkozások egyik legfontosabb megmérettetésének, a Budapest Bank Startup Versenynek is.

Tegnap kihírdették a Budapest Bank Startup Verseny döntőseit. A 3 fős zsűri tagjai Gerő Viktor (Connor Fund), Kerekes József (Budapest Bank), és Szabó Balázs (Invendor, Inveast) voltak, akiknek 51 beérkezett projekt közül kellett kiválasztaniuk a döntőbe jutott 8 jelentkezőt.

Update: a török csapat (Prisync) nem tud a jövő hétig vizumot szerezni, ezért nem élnek a döntős fellépési lehetőséggel.

Az idei verseny minden szempontból meghozhatja a nemzetközi áttörést a pályázók számára: a kiválasztott 8 döntősnek angolul kell bemutatnia elképzeléseit, a startup világ nagyágyúiból álló zsűri elnöke pedig Gil Penchina, a világ egyik legismertebb startup kockázati befektetője lesz. Az egyenesen San Francisco-ból érkező Penchina korábban az eBay alelnöke volt, emellett a LinkedIn, Yelp, PayPal és számtalan egyéb sikeres szolgáltatás köthető a nevéhez, évente közel félmillió dollárt fektet startup vállalkozásokba. A zsűri másik nemzetközileg is elismert tagja a bécsi Pioneers Festival gazdája Tim Röhrich. A bíráló bizottság tagjai lesznek még Szigeti Károly a Centrál Fund Zrt. befektetési igazgatója, Fehér Gyula a Ustream képviseletében és Szőke Márton befektető.

Érdemes átpörgetni a konferencia programját is. A nagyteremben főként üzleti és szakmai előadások lesznek. A kisteremben meg például Szily Laci és Szabó Zoli fog újra összetalálkozni a színpadon. De lesz szó analitikáról, SEO-ról és persze mobilról is.


 
 
CC BY NC SA