Április 27-én immár hatodik alkalommal lesz Pioneers Budapest

A Pioneers Fesztivál immár hatodik alkalommal érkezik Budapestre, hogy népszerűsítse az idén több mint 3500 látogatót fogadó rendezvényt. A Fesztivál májusban kínál lehetőséget a Bécsbe látogató startupoknak arra hogy a világ élvonalába kerüljenek.

Április 27-én, immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre kerül Budapesten a Pioneers Fesztivál helyi közösségépítő és toborzó rendezvénye, a Pioneers Budapest. A fókusz ezúttal az Internet of Things (IoT) szektoron lesz, így a bemutatkozó startupok, a tech show, a zsűritagok és szponzorok, valamint maga a helyszín, a LogMeIn Labs is e progresszívan fejlődő ágazatot képviselik majd.

Érdemes most jelentkeznie az IoT-ban utazó startup-csapatoknak a Pioneers Budapest pitch versenyére, hiszen azon túl, hogy automatikusan felírja magát a lenyűgöző Pioneers Festival pályázói listájára, a győztes csapat ingyen juthat el a meglehetősen drága konferenciára, illetve egy profi személyes coachingban részesülhet a LogMeIn jóvoltából.

A helyi szervező InVendor a nemzetközi befektetői és a multinacionális cégek jelenlétére is ügyelt. A főszponzor General Electrics-en kívül jelen lesz még a Magyar Telekom és a Google Hungary. Befektetői oldalról pedig ott lesz az osztrák óriás Speed Invest és a finn Fiban Angel Group is. Startup részről az okos zuhanyzófejes 5 Litres, a Sign all az automatizált jelbeszéd megoldásával és a Liber8, okos karkötő csapata erősítette meg a részvételét.

A bécsi Pioneers Fesztivál, Európa egyik legelismertebb és legnagyobb vállalkozói és innovációs konferenciája idén a megszokottól eltérő, új időpontban kerül megrendezésre. A negyedik alkalommal megrendezett Pioneers Festival 2015 május 27-től 28-ig mintegy 3000 főt vár az impozáns Hofburg épületébe.


 
 
CC BY NC SA