Elindult a B2B fókuszú BnL Start Partners inkubátor Miskolcon

Elindult a BnL Start Partners, Magyarország első B2B fókuszú inkubátora. Céljuk, hogy induló vállalkozásoknak nyújtsanak lehetőséget és támogatást ötleteik "ráncba szedéséhez", megvalósításához, cégenként akár 200 ezer euróig terjedő finanszírozással.

Elindult Magyarország első B2B fókuszú inkubátor, a BnL Start Partners. A miskolci központú BnL Start Partners egyike azoknak, akik a Széchenyei 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében az "Innovációs ökoszisztéma építése (startup és spinoff)" pályázati konstrukcióban nyertek 600 millió forint támogatást inkubátor indítására.

A BNL Start alapítói tapasztalt szakemberek. Vinnai Balázs, Nyíri József, Bálint Viktor és Tajthy Krisztina például annak az IND Groupnak a sikeréért felelősek, amelynek exitje az egyik legnagyobb lett Magyarországon. Alapító tag továbbá Szőke Márton, aki az IndexTools-t építette fel, majd adta el a Yahoo-nak.

A BNL Start március 1-jén nyitotta meg Seed Funding nevű, az említett GINOP program keretében futó támogatási-befektetési programját, ahová folyamatosan lehet pályázni. A beérkezett anyagokból kéthavonta születik meg a döntés, hogy mely startupok kapják meg a támogatást és az inkubációt.

A kiválasztott csapatok akár 200 ezer eurós kezdő tőkét is kaphatnak, de legalább ennyire fontos a 6-12 hónapon át tartó inkubációs tevékenység. Mentorálással, üzleti terv, valamint marketing- és sales stratégia felállításában való közreműködéssel, céges infrastruktúrával és rendszeres workshopokkal támogatják a kiválasztottakat. A cél az, hogy a (leendő) startupok életképes üzleti modell vagy piacképes prototípus fázisáig jussanak el.

A sikeres inkubációt követően a BnL Start Partners nem engedi el a startupok kezét. Az alapítók kiterjedt vállalati kapcsolatrendszere és partneri viszonyuk hazai és nemzetközi kockázati tőkebefektetőkkel elősegíti a startupok nemzetközi piacra lépését, valamint a tőkebevonás következő lépéseit.


 
 
CC BY NC SA