Studio 1: 75 milliós pre-seed befektető céget indít a Drukka

Magánbefektetők támogatásával indul el a Studio 1, valamint a saját startup alapítására és vezetésére felkészítő Drukka Startup Academy. A Drukka számításai szerint harminc-negyven startup indulhat el a következő 3-4 évben a Studio 1 támogatásával.

Világszerte egyre terjednek az ún. startup-stúdiók, más néven startup gyárak, amelyek belső erőforrásokból hoznak létre innovatív cégeket gyors egymásutánban. A modell a legtöbb olyan kihívásra receptet kínál, amellyel manapság a kezdeti fázisban lévő vállalkozásoknak szembe kell nézniük.

A Magyarországon is egyre nagyobb ismertségnek örvendő modell fontos szereplői most hazai magánbefektetők támogatásával Studio 1 néven indítottak új befektető céget, amelynek fókuszában a magvető befektetést megelőző, pre-seed fázis áll.

Az épülő startupok fő tulajdonosa a Studio 1 lesz, így a befektetők a megszokottól eltérően nem egy, hanem a portfólióba tartozó valamennyi startupra rálátást kapnak. A Studio 1 egyelőre 75 millió forinttal és négy befektetővel indul, az összeg és a befektetői kör a tervek szerint folyamatosan bővül majd. A Drukka számításai szerint 3-5 év alatt 30-40 új startup tud felépülni a Studio 1 támogatásával.

"A Drukka indulása óta eddig kb. 18 startupot építettünk, és a célunk, hogy a Studio 1 indulásával még több céget indíthassunk útjára. Nem elég ugyanis a jó ötlet, megfelelő attitűd és gyakorlatias munkamódszer szükséges a sikeres építkezéshez. A feladatunk, hogy kineveljük a következő generációs vezetőket. Jelenleg nagyjából 10 CEO-nk van, de ha a következő években még 30-40 startupot szeretnénk felépíteni, akkor ahhoz ugyanennyi CEO is kell" – mondta el Szigeti Attila, a Drukka Startup Studio operatív vezetője.

Ebben a küldetésben nagy szerepet játszik a jövőben a Drukka Startup Academy is, amelynek célja, hogy tapasztalt startup-vezetők, befektetők és szakemberek segítségével készítsen fel a saját startup alapítására és vezetésére. A Startup Academy első pilot programja április 21-én, a Startup Safary Budapest keretében indul.


 
 
CC BY NC SA