Bemutatkoztak a Studio 1 eddig ismeretlen magánbefektetői

Nyilvánossá vált a nemrég indult Studio 1 mögött álló hazai magánbefektetők névsora. A befektetők közt olzan nevek szerepelnek mint Oszkó Péter, Véh Balázs, Freész József. A startup-stúdió csaknem 80 millió forintos befektetési alappal indult útjára.

Az áprilisban indult Studio 1 csaknem 80 millió forintos befektetési alappal kezdte meg működését, amelynek eddig ismeretlen magánbefektetői közt olyan nevek szerepelnek mint Oszkó Péter, a Power Angels angyalbefektető képviseletében, Véh Balázs, magánbefektető, Freész József vállalkozó.

„Örömmel álltam a Magyarországon újszerűnek számító kezdeményezés mögé. Hiszek benne, hogy a stúdió-modell megvalósításával hatékonyabban és sikeresebben fogjuk tudni segíteni a startupokat” – mondta Oszkó Péter, a Power Angels angyalbefektetője.

A Studio 1-hez csatlakozó startupok 5-10 millió forint közötti támogatást, tanácsadást, valamint a Drukka által biztosított informatikai, online-marketing és irodai szolgáltatásokat kapnak. A Studio 1 befektetőinek száma, valamint a 80 millió forintos kezdőösszeg is folyamatosan bővül.

A számítások szerint az elkövetkezendő 1-2 évben mintegy 30-40 új startup fog felépülni a Studio 1 segítségével. Ezek a startupok nem csak az ötletgazdák, hanem olyan tehetséges és elkötelezett emberek számára is hatalmas lehetőség, akik a következő generáció startup-vezetői lesznek.

A Studio 1 portfóliójában olyan izgalmas indításra kész startupok találhatók, mint a ContactlessCare applikáció, amelynek segítségével érintés nélkül, biztonságosan lehet figyelni kisgyermekeket és időseket a nap 24 órájában, vagy a mesterséges intelligencia alapú chatbot fejlesztés, amely nem csupán írásban, de élőszóban is átveszi az ember szerepét számos helyen, vagy a 15 Minutes Pizza, amelyen keresztüli rendelés szinte azonnali kiszállítást jelent, és ha akár egy percet is késik, a pizza ingyen volt.


 
 
CC BY NC SA