Elektromos robogóval javítana a közlekedésen a Servo Movement

Servo Movement egy új közlekedési elképzelés, ami csökkentheti a dugókat és a légszennyezést, így fenntarthatóbbá teheti a városi közlekedést. A sharing economy gondolatán alapuló rendszer három egymásra épülő, de önállóan is működőképes elemből épül fel.

Az elektromos biciklik, rollerek, kismotorok csendesek, környezetbarátak és a dugók kialakulásához sem járulnak hozzá, mégsem tudtak eléggé elterjedni a városban. Ennek hátterében több akadály áll: a könnyű elektromos járművek töltését nehéz megoldani, tulajdonosaik pedig nem szívesen hagyják azokat az utcán. A Virgo IoT laboratóriumából erre a problémára született megoldási kísérlet a Servo Movement megalkotásával.

"Kilenc éve jött az ötlet Pekingben. Láttam, hogy az átlagember átült a bicikliről mindenféle elektromos meghajtású járművekre, átalakított biciklikre. Úgy gondoltam, ez egy jó modell lehetne ez a városi közlekedésben, amiben hihetetlen mennyiségű időt és energiát pazarolunk el" – mondta Csapó Balázs, a Servo Movement alapítója.

A sharing economy gondolatán alapuló rendszer három egymásra épülő, de önállóan is működőképes elemből épül fel.

Az első a Servo Powershare közösségi árammegosztó rendszere. Azoknak készül, akik szeretnék elektromos járműveiket rendszeresen használni városon belüli közlekedésre, de nem tudják azokat sem otthon, sem a városban feltölteni. Az üzleti modell magát az áramszolgáltatót teszi érdekeltté abban, hogy a fejlesztőcéggel közösen egy jogilag és gazdaságilag fenntartható rendszert hozzon létre.

A második elem a Linda névre keresztelt, saját fejlesztésű elektromos moped. Egyaránt alkalmas a modern európai nagyvárosok lakói számára, akiknek a közösségi közlekedés nem elég gyors és kényelmes, de a kisvárosok akár idősebb lakossága számára is.

A harmadik egy városi járművekbe való fedélzeti számítógép, a Servo OBU KIT, melynek segítségével bármilyen elektromos jármű okoseszközzé alakítható. A felhasználók láthatják, hogy pontosan hány kilométert tudnak még megtenni és hogy hol van a környékükön töltőállomás.

A Servo Movement nincs egyedül az ötletével, a Gogoro okosmoped, amely Tajvanon és Berlinben már nagyban teszteli a megoldását 180 millió dollárból épít robogókat és akkucsere állomásokat. Csapó szerint azonban az akkucsere tévút. A Servo Movement töltő hálózatát bárki, bármilyen eszközzel használhatja, míg a Gogoro akkucsere pontjai csak a márka robogói megvásárlók számára kínálnak megoldást.

A Servo Movement idén nyáron egy roadshow keretében bemutatkozik több vidéki városban is. Először Balatonfüreden, a Kék-szalaggal egyidőben, július 6-a és 8-a között lesz lehetőségük a hazai érdeklődőknek élőben is megtekinteni a jármű és a töltő prototípusait a Tagore sétányon.


 
 
CC BY NC SA