Nemzetközi versenyen győzött egy kis magyar startup, a Revealu

A Revealu csapata nyerte meg a New York-ban megrendezésre került Global Legal Hackathlon-t. A verseny a jog és a technológia együttműködéséről szólt: a résztvevők olyan digitális megoldásokkal nevezhettek, melyek a jogi szektorban hoznak újításokat.

Egy kis magyar startup, Revealu csapata nyerte meg a New York-ban megrendezésre került Global Legal Hackathlon döntőjét. A világszerte több mint 300 induló csapatból végül a 14 legjobb projekt mérkőzött meg a döntőben. A verseny a jog és a technológia együttműködéséről szólt: a résztvevők olyan digitális megoldásokkal nevezhettek, melyek a jogi szektorban hoznak újításokat.

A Revealu egy olyan programot készített el, melynek köszönhetően könnyen, mindössze egy kattintással ellenőrizhetjük, hogy az olyan nagy tech cégek, mint a Google vagy a Facebook milyen adatokat tárolnak rólunk.

A Revealu chartokkal, kimutatásokkal egyszerűen értelmezhetővé teszi ráadásul az így lekért big datát, majd miután az elemzés elkészült, egy gombnyomással törölhetjük is. A GDPR és a Facebook adatbotránya kapcsán ezek a kérdések különös aktualitást élveznek.

A Revealu tagjai négy fejlesztő (Bihary Gergely, Elődi Márton, Lakatos Péter és Nagy Kristóf) egy jogász (Bihary Dániel) és egy közgazdász (Danóczy Bálint).

A Global Legal Hackathlon egyébként jelentős nemzetközi érdeklődésnek örvendhetett, hiszen többek közt olyan nemzetközi nagyvállalatok is támogatták, mint az IBM, a Microsoft, az American Express vagy a Thomson Reuters.


 
 
CC BY NC SA