Day One Capital: szervezett angyalok

Intézményesített angyal befektető csoportként definiálja magát a Straub Elek, Simó György, Molnár András és Kákosy Csaba által alapított kockázati tőkealap-kezelő részvénytársaság. A megalakult csoport elsősorban induló, hazai innováció alapú vállalkozásokba kíván befektetni, az informatika, internet, távközlés, energetika és pénzügy területén.

A tőkealap elnöke Straub Elek, aki több mint tíz évig volt a Magyar Telekom vezérigazgatója. A vezérigazgatói pozíciót Kákosy Csaba tölti be, aki egy ideig gazdasági és közlekedési miniszterként tevékenykedett. Az új alap a tervek szerint minimum 400 millió forint tőkével indulna és a megszokott kockázati tőke csoportoknál kisebb, 200-400 millió helyett 20-100 millió forintos befektetéseket eszközölnének. A Day One Capital a nagyobb kockázati tőkealapokkal szemben a vállalkozás életének legkorábbi szakaszában fektetne be a cégekbe.

„Az alap méretétől függően, 5-10 cégbe fogunk befektetni és együtt dolgozni a következő időszakban. Egy technológia forradalom zajlik a világunkban, hihetetlen sok lehetőség van a piacon, üzleti modellek, bevételi modellek alakulnak át, szektorok változnak meg. Nagyon sok olyan céget láttunk már, ami sikeres lett a kezdő fázis után, mi éppen ezért olyan cégeket keresünk, aminek jó ötlete van és az meg is valósítható, tehát van rá fogyasztóképes kereslet” – mondta el Simó György, ügyvezető partner.

A Day One Capital kisebb tőkét, azonban a tipikus pénzügyi befektetőknél jóval több munkát fektet be, amiért cserébe nagyobb hasznot vár el, mint a hagyományos kockázati tőkealapok. Az alapkezelő az évi 5 százalékos kezelői díj mellett éves 17 százalékos hozam feletti rész után lenne jogosult sikerdíjra. Az alap neves alapítói nem kapnak jövedelmet, csak a 17 százalékos hozam felett kapott sikerdíjból részesednek. Kifejezetten komoly növekedési potenciállal rendelkező vállalkozásokat keresnek, amelyek a befektetési időszak alatt a vállalat értékének legalább 8-10-szeresére növekedhetnek. A minimum befektetési összeg 15 millió forint, egy induló vállalkozásba jellemzően 20-80 millió forintot fognak kihelyezni.

Várhatóan a nyár végén lezárul az alap és az utolsó negyedévben már sor kerülhet az első befektetésekre.


 
 
CC BY NC SA