Három új képzési programot indít a Google európai startupok számára

Három új képzési programot indít a Google európai startupok számára

A magyar jelentkezőket is várja a Google három új támogatási programjára, amelyeket európai és izraeli startupok számára indított, kiemelt figyelmet fordítva a jelenleg hátrányos helyzetben lévő, vagy alulreprezentált alapítói csoportokra.

Sikeres vállalkozást indítani mindenki számára nehéz feladat, azonban vannak, akik hátrányból indulnak. Ilyenek például a női vagy színes bőrű alapítók, akiknek korlátozottabb hozzáférése van a tőkéhez, a mentoráláshoz, a tehetségekhez és a hálózatépítési lehetőségekhez. Az európai startupok alapítóinak mindössze 20%-a nő, 2019 teljes finanszírozásának pedig 92%-a került olyan csapatokhoz, amelyeknek minden tagja férfi.Tovább »

6 milliárd forintos tőkebevonás korábbi befektetőktől az AImotive-nál

6 milliárd forintos tőkebevonás korábbi befektetőktől az AImotive-nál

6 milliárd forintos, azaz közel 20 millió dolláros tőkebevonást hajtottak végre az AImotive-nál. A befektetési kört a scaleup-ok finanszírozására specializálódott Lead Ventures vezette és a Széchenyi Tőkealapkezelő illetve a korábbi körök befektetői csatlakoztak.

6 milliárd forintos, azaz közel 20 millió dolláros tőkebevonás hajtott végre a főleg kamerákra épülő, mesterséges intelligenciával támogatott megoldásokat szállító AImotive. A korábbi befektetésekkel együtt az AImotive tőke ereje 23 milliárd forint (75 millió dollár) fölé emelkedett. A befektetési kört a scaleupok finanszírozására specializálódott Lead Ventures vezette és a Széchenyi Tőkealapkezelő Zrt. illetve a korábbi körök nemzetközi befektetői csatlakoztak.Tovább »

Két mentőprogrammal és egy új alappal nyújt segítséget a Hiventures

Két mentőprogrammal és egy új alappal nyújt segítséget a Hiventures

Két mentőprogramot és egy új alapot indított a Hiventures, amelyekkel segíteni kívánnak a bajba jutott cégeknek. A 30 milliárdos startup mentőprogram mellett 41 milliárd forint áll rendelkezésre KKV-k részére és egy 150 milliárdos krízis alap is elindul.

A járványhelyzet miatt bajba került, de jól prosperáló, nagy növekedési potenciállal rendelkező startupokat, kis- és középvállalkozásokat, valamint nagyvállalatokat segíti két mentőprogramjával és egy új alap felállításával a Hiventures alapkezelő.Tovább »

Powershare néven közösségi töltőhálózat indul Budapesten

Powershare néven közösségi töltőhálózat indul Budapesten

A Powershare fejlesztésével irodaházak, vendéglátóhelyek, társasházak szolgálhatják a fenntartható városi közlekedés ügyét - miközben pénzt kereshetnek -, így ugrásszerűen megnőhet a városokban az egyre népszerűbb elektromos mikromobilitás használhatósága.

Egyre népszerűbbek a járműkölcsönző szolgáltatások, amivel párhuzamosan a magántulajdonban lévő elektromos kisjárművek száma is ugrásszerűen nő. A fejlődés ütemének azonban gátat szab a töltési lehetőségek hiánya. Miközben sok szó esik az elektromos autók esetében a töltőhálózat fejlesztéséről, a mikromobilitási eszközökre ennél sokkal kevesebb figyelem jut. A leendő e-járműtulajdonosok számára ez csalódást hozhat.Tovább »

Újabb, 207 millió forintos befektetést kapott a TrustChain

Újabb, 207 millió forintos befektetést kapott a TrustChain

A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől újabb, ezúttal 207 millió forintnyi befektetést kapott a TrustChain digitális szerződéskötő platform. A vállalkozás szolgáltatásai folyamatosan bővülnek, februárban indult a távoli ügyfél-azonosítás magyar nyelven.

A TrustChain online platformon vállalkozók, cégek, egyéb üzleti szereplők egymás között hoznak létre, egyeztetnek és a telefonjukon írnak alá dokumentumokat digitális, mégis jogilag biztonságos módon. Olyan, a mindennapi működést jelentősen lassító adminisztrációs folyamatok tehetők így gyorsabbá, egyszerűbbé és biztonságosabbá, mint például a szerződések tartalmának egyeztetése, vagy jegyzőkönyvek, teljesítésigazolások, társasági jogi dokumentumok aláírása.Tovább »


 
 
CC BY NC SA