Hazai és nemzetközi nagyágyúk az ötödik Budapest Startup Safari-n

Hazai és nemzetközi nagyágyúk az ötödik Budapest Startup Safari-n

Április 23-án és 24-én a hazai startup ökoszisztéma legnagyobb szereplői kinyitják kapuikat és az ötödik Budapest Startup Safari keretein belül programokat szerveznek az érdeklődő szakmabelieknek, álláskeresőknek, pályakezdőknek és befektetőknek.

A helyi startup kultúrát bemutató Startup Safari rendezvény Berlinben indult 2012-ben, azóta Európa több mint tíz városában rendezik meg évről évre. A budapesti esemény immár ötödik alkalommal hozza össze a hazai és nemzetközi startup világ kiemelkedő képviselőit. A Budapest Startup Safari célja, hogy a hazai startup ökoszisztéma ismertebbé váljon itthon és a régióban, valamint támogatja a tudásmegosztást és a piaci szereplők közötti kapcsolatok fejlődését.Tovább »

Egymillió eurós fődíj várja a CEE Startup Challenge-re jelentkezőket

Egymillió eurós fődíj várja a CEE Startup Challenge-re jelentkezőket

Az innovatív startup cégek most egymillió eurós fődíjért versenyezhetnek a CEE Startup Challenge versenyen, amelyet a Vestbee befektetési platform szervez a közép-kelet-európai régió szereplőinek. A fődíj mellett számos különdíjat is nyerhetnek a versenyzők.

A Vestbee, a régió egyik meghatározó online befektetési platformja ismét megrendezi a térség szereplőit célzó CEE Startup Challenge versenyt, ahol a legjobbaknak olyan elismert befektetők előtt lesz lehetőségük bemutatkozni mint Accel, TMT Investments, Balderton Capital, Notion Capital, Credo Ventures, Engie New Ventures, Talanx, Adamed, Alfabeat, Iron Wolf Capital, Apex Ventures, Hiventures, Trind VC, Open Circle Capital, bValue, 70Ventures és Innovation Nest.Tovább »

Szerdától péntekig tart a negyedik Startup Safari Budapest

Szerdától péntekig tart a negyedik Startup Safari Budapest

Szerdától három napra startup fesztivállá változik a főváros, hogy a résztvevők megismerkedhessenek a számukra érdekes cégekkel és szakmákkal, elsősorban a startup-kultúra és az e-köré csoportosuló üzleti szolgáltatások és társadalmi ügyek területeiről.

A budapesti Startup Safari-n olyan cégek nyitják meg kapuikat, mint az SAP, a Tresorit, a Google, a Codecool, a Prezi, de számos befektetési alapkezelő, kockázati tőkés tanácsadó cég, HR és kommunikációs cég is képviselteti magát. Tovább »

Áprilisban 300 szakmai programmal vár a Startup Safari Budapest

Áprilisban 300 szakmai programmal vár a Startup Safari Budapest

Április 17-19. között az érdeklődők helyszínről helyszínre vándorolva ismerkedhetnek meg a számukra érdekes cégekkel, szakmákkal, emberekkel, elsősorban a startup-kultúra és az e-köré csoportosuló üzleti szolgáltatások és társadalmi ügyek területeiről.

A Startup Safari egy 2012-ben indult kezdeményezés, aminek fő célja a startupok világának megismertetése valódi munkakörnyezetben, a minél szélesebb közönség aktív és egyenrangú részvételével. Az első Safarit Berlinben rendezték, világszerte összesen 25 várost sikerült meghódítania, például Rómát, Rigát vagy Sao Paulót. Az idei háromnapos Startup Safari Budapest több, mint 300 programmal várja az érdeklődőket 100 helyszínen mintegy 5000 résztvevővel.Tovább »

Hat országban indul el a Startup Campus Global program

Hat országban indul el a Startup Campus Global program

Hat országban nyit irodákat a Startup Campus Global program. Budapest mellett jelenleg olyan városok szerepelnek mint London, Berlin, Hong Kong, Szingapúr, Chengdu és Shenzhen, de további európai és tengerentúli állomások indulása várható.

A Startup Campus Global program célja, hogy az egész világot átfogó szervezetként segítse az érettebb startupok nemzetközi piacra lepését. A programban Budapest mellett, olyan városok szerepelnek mint London, Berlin, Hongkong, Szingapúr, Chengdu és Shenzen.Tovább »


 
 
CC BY NC SA