Kis JEREMIE számtan

Mint már mindenki tudja, aki egy kicsit is követi a kockázati tőke piac fejleményeit, nemrég megjelent az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok, közkeletű nevén a JEREMIE 2 program kiírása. A program célja jól láthatóan az, hogy minél több társaság kapja meg a lehetőséget, hogy magvető tőkében részesüljön.

A programnak van egy úgynevezett magvető alprogramja, amelynek keretében összesen 4 új magvető tőkealap létrehozására lehet pályázni. A létrejövendő magvető alapok darabonként 1,5 milliárd Ft állami hozzájárulást kaphatnak, ami a tőkealap legfeljebb 70%-át teheti majd ki; a további 30%-ot magánbefektetői forrásból kell mellé tenni. Így ezek a magvető tőkealapok egyenként minimum 2,15 milliárd Ft-ot fektethetnek be. Elvileg a magánbefektetői rész lehet ennél magasabb is, ami az elbírálásnál is előnyt jelent, de a korábbi JEREMIE program eredményeit látva az a valószínű, hogy az alapok többsége vagy mindegyike ennél az alsó határnál fog megmaradni.

Szóval lesz itt 4 db, egyenként 2,15 milliárd forintos magvető tőkealap, az összesen kb. 8,6 milliárd Ft összes magvető tőke. Kérdés, hogy ezek végül mekkora pezsgést fognak hozni a hazai kockázati tőke piac alsó szegmensében?

Néhány további szám: a fenti összeg befektetésére a létrehozandó magvetőknek legfeljebb 3-3,5 év áll rendelkezésére, feltéve, hogy még az idén ősszel megkezdhetik a tevékenységüket; ugyanis 2015. végéig kell a befektetéseket megtenni (pontosabban a befektetési döntéseket meghozni; ütemezett tranzakciók esetében a tényleges folyósítások részben ez után is történhetnek). A befektetéseknek van egy összeghatára: évente egy adott projektbe max. 150.000 EUR, azaz jelenlegi árfolyamon számolva kábé 45 millió Ft fektethető; ami egy év elteltével legfeljebb egy alkalommal megismételhető.

Amennyiben mindegyik tőkealap a minimális magánbefektetői hányaddal jön létre, és minden megvalósuló tranzakció pontosan a maximális összegű lesz, továbbá minden egyes megvalósuló befektetést egy év múlva követ mégegy, ugyancsak maximális összegű második befektetés, akkor összesen 95 db befektetésnek kell megvalósulnia 2015. végéig. De ha a fenti, végletekig kifeszített forgatókönyv helyett a reálisabb, valószínűbb számokkal kalkulálunk – az átlagos tranzakcióméret mondjuk 45 helyett csak 38 millió lesz, továbbá ezeket legfeljebb minden második esetben fogja újabb befektetés követni egy év múlva –, akkor a szükséges befektetések száma 150 db.

Ez azt jelenti, hogy ha a program beindul, akkor a következő években valószínűleg kb. 150 darab magvető, korai fázisú projektnek kell tőkére találni.

Egy kicsit továbbszámolva: nem járunk messze az igazságtól – sőt, szerintem ez egy nagyon óvatos becslés –, ha azt feltételezzük, hogy egy tőkealap 10 érdemben megvizsgált projektből 1 befektetést valósít meg. Ebből az is következik, hogy a létrehozandó 4 db JEREMIE magvető tőkealapnak a rendelkezésére álló 3,5 év alatt összesen kb. 1500 db projektet kell érdemben megvizsgálnia. Naponta átlag több mint egyet.


 
 
CC BY NC SA