Hamarosan indul a Colabs őszi seed programja

Az induló startupok augusztus 21-ig jelentkezhetnek a Colabs őszi Seed Programjába, melynek keretében a legígéretesebb hazai projektek 2 és 6 millió forint közötti kezdő befektetést kapnak.

A őszi Colabs Seed Program 2012 szeptemberétől 2013 január végéig tart, melynek zárónapján a startupok egy befektetőkkel zsúfolt teremben mutatkoznak be a nyilvánosság előtt, ahol akár aznap megnyerhetik következő körös befektetőiket. Az előző Seed Programban részt vevő csapatok május 30-án mutatkoztak be a Colabs Demo Day-en és eddig összesen több mint 100 millió forint befektetést kaptak.

A kiválasztott csapatok egy 5+12 hétes intenzív program keretében tapasztalt szakemberek és sikeres vállalkozók mentorálása mellett teljeskörű termék- és cégfejlesztési támogatást valamint ingyenes irodahasználati lehetőséget kapnak, hogy felépítsék termékük első piacképes verzióját.

A Seed Program egyedisége, hogy a kezdő vállalkozásokat többek között olyan tapasztalt vállalkozók mentorálják, mint Gerő Viktor, a Vatera korábbi igazgatója, Kovács Zoltán, a Kirowski vezérigazgatója és társtulajdonosa, Gerényi Gábor, az Index társalapítója, Vinnai Balázs az IND Group alapítója, vagy Karafiáth Balázs a Carnation társalapítója.


 
 
CC BY NC SA