Budapesten keres vállalkozókat a Startup Sauna

Idén október 1-én először kerül megrendezésre Budapesten a Startup Sauna bemelegítő rendezvénye, a Warmup. A legjobb startup meghívást nyer az október végén Helsinkiben induló 6 hetes programra.

Az InVendor szervezésének köszönhetően Budapestre érkezik a Startup Sauna. A Budapesten megrendezésre kerülő Budapest Warmup rendezvény két részből áll. A délelőtt a zsűri előtt tartott bemutatókból áll, délután pedig a csapatok személyesen kaphatnak visszajelzést az „eddzőktől”. A nap végén hírdetik ki azt az egy csapatot, amely részt vehet az október végén kezdődő hat hetes programon Helsinkiben.

„A korábban részt vett csapatok már bizonyították, hogy programunk növeli a vállalkozók esélyeit a finanszírozáshoz szükséges tőke előteremtésében, továbbá segítséget nyújt az üzleti elgondolások finomításában is. A csapatoknak formabontónak kell lenniük, életképes és nemzetközileg is igéretes üzleti elképzeléseket kell kigondolniuk.” - mondta el Ilkka Kivimäki, a Startup Sauna vezető trénere.

A Startup Saunát 2010-ben alapították azzal a céllal, hogy „nyílt forrásúvá tegye” az üzletfeljesztést a korai életszakaszban lévő cégek számára Észak-Európában, a Baltikumban és Oroszországban. Szándékuk, hogy befektetőket és tehetségeket vonzzanak a régióba, serkentsék növekedésüket, majd viszzaküldjék őket, hogy azok változásokat vihessenek a hazai piacok életébe.

Az évente két alkalommal megrendezésre kerülő Startup Sauna eddig összesen több mint 12 millió Euró befektetéshez segítette a feltörekvő vállalkozásokat, amelyeket 500-nál is több jelentkező közül válogattak ki.

A Startup Sauna egy kiváló kezdeményezés, amely bizonyítottan köti össze Észak-Európát a Szilícium-völggyel. A budapesti rendezvény remek alkalmat biztosít a Magyar startupoknak, hogy megjelenjenek a nemzetközi porondon és tapasztalt mentorok előtt méressék meg magukat.

Jelentkezni a http://startupsauna.submittable.com címen lehet.


 
 
CC BY NC SA