Villáminterjú: Simó György, a Day One Capital ügyvezető partnere

Elegendő forrás áll rendelkezésre, hogy életképes projektek valósuljanak meg, viszont gyakran vitatható pozicionálásuk és az alapító csapatok üzleti megvalósítási képessége. Sebők Viktória kérdéseire válaszol Simó György.

Simó György a távközlés előtt tíz éven át dolgozott szerzőként és vezetőként a médiában. Több mint tíz évig volt a T-Online és a T-Com vezérigazgatója, majd a Magyar Telekom üzletfejlesztésért és új üzleti területekért felelős vezérigazgató-helyettese. Az Origo portál alapítója, aki számos meghatározó internetes startup (e-kereskedelem, iwiw stb.) felvásárlásában működött közre. Az utóbbi években magánbefektetőként, a startup befektetésekre szakosodott Day One Capital ügyvezető partnere.

A JEREMIE II. (Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises) alapok indulásával a magyarországi startup-ökoszisztéma robbanás előtt áll. Mennyire vagyunk érettek a lehetőségek kiaknázására? Lesznek-e ígéretes ötletek, projektek, csapatok?

A JEREMIE tőkeprogram fejlesztési keretösszege magánbefektetői forrásokkal egészül ki, összességében 100 milliárd forint forrásbevonást tesz lehetővé a vállalkozások számára. Most indulnak a JEREMIE II-es alapok, forrás tehát van, ez semmiképpen sem szűk keresztmetszet.

Hiszünk abban, hogy a világot átszabó technológiai fejlődés hatalmas lehetőségeket rejt a kisebb piacokról induló vállalkozók számára is. Magyarországon nagyon erős a matematikai és a technológiai képzés, ami jó alapot jelenthet a startup világnak. Az üzleti szemlélettel, vállalkozói attitűddel már nem állunk ennyire jól, de ez a sikeres példák nyomán folyamatosan fejlődhet. Ha jól sáfárkodunk az itthoni tudással, a korábbinál sokkal több nemzetközi sikert elérő vállalkozás nőhet fel a kockázati tőke segítségével.

Látni kell azt is, hogy nem minden ötlet és induló vállalkozás számára optimális a kockázati tőkével történő együttműködés. A magyar gazdaság számára minden ötlet, projekt hasznos, ami munkahelyeket teremt és megél a piacon. Összességében az általam látott ötletek általában jók és életképesek. Előfordul ugyan, hogy jó néhány elgondolás már halva születik, de jelentős részük egészséges üzleti terv. Nem feltétlenül olyan elképzelések ezek, amelyekhez szükséges a kockázati tőke bevonása, de elképzelhető családi vállalkozásnak vagy egytulajdonosú magánvállalkozás alapjának. Adott esetben még lehet belőle egy jó projekt is, amit pénzzé lehet tenni.

Milyen számban érkeznek megkeresések Önökhöz, milyen területekből válogatnak és milyen arányú a projektek megvalósulása?

Az elmúlt bő egy évben százötvennél is több ötlettel, céggel találkoztunk. Ma hetente mintegy 3–5 megkeresés ér el minket. Örömteli, hogy minden héten érkezik legalább egy csapat, akikkel érdemes alaposabban foglalkozni. Elsősorban innováció alapú vállalkozásokat keresünk az informatika, internet, távközlés, energetika és pénzügy területén, de foglalkozunk biotechnológiával és egészségtudománnyal is. Amerikában 1:10-hez arányban valósulnak meg az induló projektek, Magyarországon néhány tucatból jó, ha egy.

Tud sikertörténetet mondani?

A Prezi.com jó példa: nagyon hozzáértő csapat állt elő jó ötlettel. Az alapítóknak nem volt üzleti tapasztalata, de tudták, hogy mit nem tudnak, ezért korán bevontak egy rátermett, üzletszervezéssel foglalkozó partnert. Jó időben kapták azt a néhány tíz millió forintot, amellyel kifejlesztették a termékük első, piacképes változatát. Ezt követően már tudatosan építkeztek úgy, hogy a nemzetközi piacon sikeresek lehessenek: multikulturális csapatot, külföldi befektetőt kerestek, és nagyon egészséges vállalati kultúrát építettek, nem elszakadva a valóságtól. Kiváló alkalmazkodó képességük volt a különböző szintekhez, ami szerintem a startupok fejlődésének legfontosabb záloga.

Jó befektetőnek lenni a mostani startup világban?

Nagyon izgalmas és tartalmas munka, de nagyon nehéz is. Mivel még úttörő fázisban vagyunk, most kell kiépítenünk az üzleti csatornákat, felépíteni a bizalmi és erkölcsi tőkét, amivel a cégeket segíteni tudjuk, hogy kikerüljenek a világpiacra.


 
 
CC BY NC SA