20 startup mutatkozott be a Seedcamp Budapest-en

Először érkezett Magyarországra Európa egyik vezető accelerator programja, a Seedcamp. Az október 25-én megrendezésre került Seedcamp Budapest keretén belül 20 startup mutatkozhatott be, továbbá ismerkedhetett meg a Seedcamp mentor hálózatának 70 tagjával.

Először érkezett Magyarországra a Seedcamp, az European Entrepreneurship Foundation (EEF) szervezésének köszönhetően. Az október 25-én megrendezésre került Seedcamp Budapest keretén belül 20 startup kapott lehetőséget, hogy bemutatkozzon, továbbá hogy szakmai tanácsokat kaphasson a Seedcamp 70 fős mentor hálózatának minden tagjától. A szervezőknek nehéz dolguk volt a résztvevő cspatok kiválasztásával a beérkezett több mint 200 jelentkezés közül. A Seedcamp Budapest-re 5 Magyar csapat került be, a többiek 10 másik Európai országból érkeztek.

A rendezvény a Seedcamp vezetőjének, Philipp Moehring-nek köszöntőjével kezdődött, amit a résztvevő startupok bemutatkozása követett. Minden csapatnak 2 perc állt rendelkezésre, hogy bemutassa elképzelését a szakmai közönségnek. A prezentáló startupok a következőek voltak:

  1. 20lin.es, Olaszország – Interaktív kollaborációs platform, ami a könyvírásból közösségi élményt csinál.
  2. Algernon, Magyarország – Felismeri a felhasználók személyiségének pszichológiai jellegzetességeit.
  3. BarBuddy, Egyesült Királyság – Egyszerű és hatékony üzletviteli megoldás kifejezetten bárok, bártulajdonosok részére.
  4. Clubicity, Románia – Online eszköz hűségprogramok létrehozására és kezelésére.
  5. Easyling, Magyarország – Weboldalak automatizált fordítása idegennyelvekre, többezer anyanyelvű fordító segítségével.
  6. EduKoala, Lengyelország – Nyelvtanulást segítő alkalmazás gyerekeknek és fiataloknak.
  7. Futurelytics, Csehország – Segít a cégeknek az értékes ügyfelek feltérképezésében prediktív analitika segítségével.
  8. Gameleon, Románia – Platform, amely segítségével egyszerűen hozhatóak létre multi-platform játékok.
  9. HDRA, Magyarország – Rendszerezett orvosi és tudományos adatok, kutatási és személyreszabott kezelések céljaira.
  10. Inventarium, Oroszország – Mobil fejlesztők számára készített, könnyen az alkalmazásokba integrálható ügyfélkapcsolati rendszer.
  11. Ma este Színház!, Magyarország - Segítségével az érdeklődők féláron vásárolhatnak last minute színház- és koncertjegyeket.
  12. MailMill, Magyarország – A MailMill kategorizálja és tartalom szerint vizuális egységekbe rendezi a nem személyes email-eket.
  13. MyFoodTrader, Egyesült Királyság – B2B kereskedelmi rendszer az élelmiszerkereskedelem szereplői számára.
  14. QR Promo, Horvátország – Mobil alkalmazás, amelynek segítségével a vásárlók hűségprogramokban vehetnek részt.
  15. Railsonfire, Ausztria – Platform fejlesztőknek, ami automatikusan telepíti és frissíti az alkalmazásokat a GitHub-ról a Heroku rendszerre.
  16. Save The Mom, Olaszország – Családi információkezelő rendszer, amely web és mobil alkalmazásával megkönnyíti a kommunikációt a családtagok között.
  17. Seedbit, Románia – Online piactér, ami megkönnyíti hogy a rendezvények szponzorokat találjanak, a szponzorok pedig támogatásra érdemes rendezvényeket.
  18. twingz development, Ausztria – Platform, amely segítségével az energiakezelés automatizálhatóvá válik a fogyasztók számára.
  19. UseTogether, Románia – Online piactér, ahol mindenki bérbe adhatja az éppen használaton kívül lévő tárgyait, eszközeit.
  20. VetCloud, Szerbia – Ügyviteli és egészségügyi adatkezelő plaform állatorvosok részére, óriási piaci potenciállal.

A csapatok prezentációit Klaus Hommels, kockázati befektető előadása követte, aki olyan sikeres vállalatok első befekettői között volt mint a Skype, a Facebook, a King.com, a Xing és legutóbb a Spotify. Az előadás során több fontos szempont szerint került összehasonításra az Egyesült Államok, Európa és Kína startup ökoszisztémája, továbbá kiemelte azt a három fontos szempontot, amelyet nélkülözhetetlennek lát a sikerekhez szükséges üzleti környezet kialakulásához: identitás, skálázhatóság és finanszírozás. Az előadást egy hosszabb kérdések-válaszok szekció zárta, ahol a résztvevőknek lehetőségük volt részletekbe merülni az előadás témájában.

A nap második felét a csapatok a mentorokkal töltötték. Az öt órán át tartó, intenzív szakmai tanácsadó ülésszak keretén belül minden startup minden mentorral találkozott, sőt mi több, a csapatoknak lehetőségük volt kiválasztani egy-egy mentort, akivel külön személyes tanácsadáson vehettek résztrészt. Az egész napos prezentációt, mentorálást és üzleti hálózatépítést követően a csapatok és a mentorok ellátogattak a KoWerk közösségi irodába, ahol az EEF havonta megrendezésre kerülő E Liquidity rendezvénye zárta a napot.

A nap végére a mentorok nyolc csapatot választottak ki, akikkel a következő napon, pénteken részletekbe menően tárgyaltak üzleti elképzeléseikről. A nyolc startup, illetve az esemény nyertesének kilétét a szervezők a későbbiekben teszik nyilvánossá.


 
 
CC BY NC SA