A Rukkola.hu könyvcserélde nyert az Alap a Jövőhöz pályázaton

A Primus Capital Partners és a Metropol "Alap a jövőhöz" pályázatára közel 400 projekt jelentkezett, ebből 6 került a döntőbe. A győztes Rukkola projektnek 1 millió forint készpénz és 2 millió forint értékben üzletfejlesztési szolgáltatás a jutalma.

A Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. és a Metropol napilap "Alap a jövőhöz" névvel közös pályázatot hirdetett induló vállalkozások részére. A kiírás szerint olyan projekttel lehetett jelentkezni, ami 5 éven belül legalább 1 millió ember életét meg fogja változtatni.

Az 1 millió forint készpénzt és 2 millió forint értékű vállalatépítési és prezentációs tanácsadási szolgáltatást a közel 400 pályázat közül, a Rukkola.hu könyvcserélde nyerte.

A site a digitális kor által adott lehetőségeket felismerve, a tradicionális és új online médiaeszközöket egyaránt felhasználva próbálja segíteni a könyvkultúra fellendülését. Az oldal idén nyáron indult, de máris több tízezer tagja van. Bruckner Zoltán, a Primus Capital ügyvezető igazgatója azzal indokolta a zsűri döntését, hogy az ötlet eredeti, a három alapító a sajátos szóhasználattal egy külön világot teremtett, ráadásul mindez az olvasás köré csoportosul.

Az alapítók - Ferencsik Gabriella, Kovács Adrián és Cziczlavicz Péter - az 1 millió forintot fejlesztésre és új szerverre, a 2 millió forint értékű tanácsadást pedig egy profi üzleti terv kidolgozásra fordítják.

Ami egyértelműen látszott, és igaz lehet bármely startup-versenyre: nem nyerhet projekt, ami mögött nincs csapat, aktív felhasználók és megfelelő mennyiségű gazdasági szemlélet. A mindössze 4 hónapja futó, azonban már 14 ezer fős közösséget mozgató Rukkolát a Megoldás.Most tanácsadója készítette fel a döntőre.


 
 
CC BY NC SA