Global Startup Battle részeként 8 startup indult a Startup Weekend Budapest-en

A Startup Weekend és a Kauffman Foundation szervezésében idén úra megrendezésre került a világméretű startup csata, a Global Startup Battle. Az nemzetközi rendezvényen 130 ország csapatai mérkőznek meg egymással.

Második alkalommal került megrendezésre a Global Startup Battle. A szervezők az eseményt idén a Global Entrepreneuriship Week idejére időzítették, az előző évhez képest pedig sikerült a megduplázniuk a résztvevő országok számát, 67-ről 130-ra. Erre az évre az a célt tűzték ki, hogy ezernél is több új ötletet indítsanak el a sikeres vállalkozássá válás irányába, egyetlen hét leforgása alatt.

Első lépésben a résztvevő országok Startup Weekend-jein választanak nyerteseket, amely csapatok ezt követően 90 másodperces videóüzenetben mutathatják majd be vállakozásukat és terméküket a nagyvilágnak. A közönség szavazatai alapján kerül majd kiválasztásra a legjobb 15. A végső döntést egy szakmai zsüri hozza majd meg, amelyben olyan személyek kaptak helyet mint Tony Hsieh - a Zappos vezérigazgatója -, Brad Feld, - a Foundry Group vezetője -, Leah Busque - a TaskRabbit alapítója -, Chris Hollod - kockázati tőkealapok kezelője - és Jesse Draper.

A nyertes csapat meghívást kap a jövőre Rio De Janeiro-ban megrendezére kerülő Global Entrepreneurship Congress rendezvényre, továbbá egy utazást nyer San Francisco-ba, ahol lehetőségük lesz betekintést nyerniük a Google irodájába, 5000 dollár értékben kap PR és jogi szolgáltatásokat, valamint 20000 dollár értékben Google Cloud szolgáltatásokat.

A budapesti Startup Weekend-en a következő startupok szálltak harcba a nyereményekért:

  • Eclay: piactér 3D-nyomtatás szolgáltatóknak
  • Learn Chinese with Mahjong: tanulj kínaiul mahjong-ozva
  • Kube: kocka alakú LCD kijelző játékokhoz
  • Social Sightseeing: közösségi idegenvezetés
  • SoPreSo: analitika prezentációkhoz
  • SpicyApp: mobil alkalmazás éttermek számára
  • Taskpool: online piactér mikro-munkák számára
  • Toddler In The City: családbarát helyszínek keresője

A zsüri döntése alapján a SoPreSo lett az első, a Kube a második, a SpicyApp pedig a harmadik helyezett. Gratulálunk minden résztvevő csapatnak!


 
 
CC BY NC SA