BeeSmarter: 24 órás mobil programozó csapatverseny

24 órás mobil programozó csapatversenyt rendez a PPKE-ITK a MAVE-val közösen. A jelentkező 2-3 fős csapatok három kategóriában indulhatnak: Android, iOS, valamint a középiskolások számára összevontan a két kategória (Android, iOS).

A BeeSmarter egy 24 órás mobil programozó csapatverseny Android és iOS platformokon, 2-3 fős csapatoknak, a MAVE és a PPKE-ITK közös rendezésében. A verseny mellett, a középiskolások számára egy “code camp” is megrendezésre kerül, mellyel szeretnénk felkelteni érdeklődésüket a mérnök informatikus szakma iránt. A bejutó három fős csapatok izgalmas mérnöki kihívással találkozhatnak a telekomunikáció, de akár a bioinformatika területéről is.

Az alkalmazásfejlesztő verseny egyik kitűzött célja, hogy a feladat megoldásán túl, hatékony kódokat írjanak a résztvevők, amely a mobileszközök fogyasztásánál különösen nagy fontossággal bír. A verseny egyik különlegessége, hogy Android és iOS platformokon is lehet dolgozni, így a két legnagyobb környezet fejlesztői is összemérhetik tudásukat.

A kétfordulós versenyre a három fős csapatok regisztrációja december 6-án kezdődött meg a beesmarter.org címen. Az első forduló egy online előválogató lesz február első hétvégéjén, mellyel a csapatok kvalifikálhatják magukat a 24 órás budapesti döntőre. A versenyen az algoritmizálási és informatikai tudáson túl szükség lesz mérnöki, telekomunikációs, de akár természettudományos ismeretekre is. Ez utóbbihoz egy kapcsolódó feladattal a szervezők az új típusú mérnökinformatikai kihívásokra, az orvosi informatikára kívánják felhívni a figyelmet, mely az utóbbi években egyre több helyen jelenik meg szerte a világban és válik mind fontosabb ágazattá. A versenyen bármilyen hozott segédeszköz használható lesz, a külvilággal való kommunikáció lesz csupán tiltott.

A verseny a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kara (PPKE- ITK), a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete (MAVE) közös rendezése, melyet a Magyar Telekom Nyrt. is felkarolt. A helyszínt és a szakmai hátteret az egyetem és az egyesület munkájában résztvevő hallgatók, oktatók és doktoranduszok biztosítják. A Pázmányosok lelkesedése és az egyesület 24 órás versenyek szervezésben szerzett tapasztalata a már 12-szer megrendezett Nemzetközi 24 órás Programozóverseny és három korábbi hazai ACM verseny megrendezésével, lebonyolításával, várhatóan egy sikeres új verseny életrehívását jelenti.


 
 
CC BY NC SA