Megtorpanni látszik a hazai startup befektetési piac

Az InsiderBlog értesülése szerint 2013-ban csökkent a hazai startup-okba befektető Jeremie tőkealapok piaci aktivitása. Eelképzelhető, hogy rossz esetben akár 18 milliárd forintnyi befektetés is „bennragadhat” a 3 éve nagy piaci sikerrel működő programban.

Az NFÜ adatai szerint, a Jeremie II. Tőkeprogram keretében az első negyedév végéig összesen 18 milliárd forintnyi, kockázati tőkét folyósítottak 75 db vállalkozásnak. Ez időarányosan lemaradást mutat, hiszen a 2010 nyarán indult tőkeprogram célja, hogy 2013. December 31-ig 48 milliárd tőkét helyezzen ki induló vállalkozásokba.

A Jeremie II. programban indult tőketársaságok a várható 10-12 befektetés helyett idén nyár végéig 3-4 db új befektetést eszközöltek. Az eddig 3 éve nagy piaci sikerrel működő programban így elképzelhető, hogy rossz esetben akár 18 milliárd forintnyi befektetés is „bennragadhat” év végére.

A piaci szereplők ennek okát több körülményben látják. A befektetői vélemények szerint a jobbára 1-1,5 millió eurós nagyságrendű befektetési tartományban nincs elegendő potenciális befektetési célpont, továbbá sokszor a cégek nincsenek felkészülve egy befektetés fogadására.

A startup alapítók szerint viszont azért nem jut el megfelelő ütemben a hazai kisvállalkozásokhoz a kockázati tőke, mert a tőkealapok egyre keményebb és sokszor vállalhatatlan feltételeket támasztanak a startup-okkal szemben. Nem ritka, hogy a tőkealapok képviselői a vállalkozásokkal több mint 9-12 hónapig is elhúzódó tárgyalás folytatnak, továbbá példátlanul magas, 75-90 százalékos többségi részesedést kérnek.

Az Insider Blog számításai szerint, három éven belül kb. 15 ezer új vállalkozásnak kellene indulnia hazánkban ahhoz, hogy a piacra lépő Jeremie-s tőketársaságok hatékonyan válogathassanak a legjobbak közül. Csak ekkor tudják kihelyezni a pályázaton elnyert (70%) és saját forrásból (30%) létrehozott 105,8 milliárdos, teljes kockázati tőke forrást.

E helyett a gyakorlatban kb. évi 200 új startup ötlet keletkezik, mert egyelőre hiányzanak azok a mechanizmusok (pl. inkubációs és akcelerációs programok), amelyek elősegítenék a startup-ok megfelelő üzleti keretrendszerrel történő, tömeges elindulását, ezzel erősítve a hazai kisvállalkozások további fejlődését és új munkahelyek teremtését.  

Pozitív fejlemény azonban, hogy Dr. Cséfalvay Zoltán, NGM államtitkár vezetésel szeptember elején elindult „Budapest HUB” néven egy szakmai munkacsoport.  Az NGM felkérésével létrejött, 30-40 fős szakmai grémium célja, hogy megvizsgálja és feltárja a hazai startup piac szereplőinek igényeit, továbbá támogatási programokat is tervez indítani a 2014-es időszaktól.


 
 
CC BY NC SA