Startup vállalkozások: a munkaerőpiaci fellendülés zálogai

Az OECD tanulmánya egyértelműen igazolja, hogy a munkahelyteremtés zászlóshajói a startup vállalkozások, vagyis a fiatal cégek. Ezek a vállalatok innovatívak, lendületesek, tele vannak ötlettel, így nem csak a gazdaságot, de a foglalkoztatást is fellendítik.

A hazai médiában is egyre többször olvashatjuk, hogy mennyire fontosak a startup vállalkozások, vagyis azok a fiatal cégek, melyek innovatívak, lendületesek, és robbanásszerű növekedést ígérnek. De hogy mennyire fontosak, arra egy friss OECD tanulmány világít rá, melyből kiderül, hogy az elmúlt évtizedben nem a több országban agyontámogatott multik voltak a nagy munkahelyteremtők, hanem a fiatal vállalkozások.

Az OECD tanulmánya egyértelműen igazolja, hogy a munkahelyteremtés zászlóshajói a startup vállalkozások, vagyis a fiatal cégek. Ezek a vállalatok innovatívak, lendületesek, tele vannak ötlettel, így nem csak a gazdaságot, de a foglalkoztatást is fellendítik. Az OECD kimutatja, hogy a startup cégek az elmúlt tíz évben minden egyes esztendőben növelték a munkahelyek számát, miközben az érett, 5 évnél idősebb vállalkozások - vélhetően elsősorban a hatékonyságjavítás jegyében - több munkavállalót bocsátottak el, mint amennyit felvettek.

Az eredmény tűnhet meglepetésnek is, meg nem is, mindenképpen logikus ugyanakkor, hogy egy új cég, a gyors és innovatív fejlődési lehetőségeivel jóval több új munkaerőt szívhat fel, mint egy már beérett, és a vállalati evolúcióban jóval előrébb tartó nagycég. Az OECD le is vonja a következtetést: a munkanélküliségtől szenvedő fejlett gazdaságoknak – elsősorban természetesen Európának – minden erejükkel érdemes a startup cégeket támogatniuk, bízva abban, hogy az új innovatív cégek felfutnak, és felszívják a válság alatt munkanélkülivé vált tömegeket.

A tanulmány azt is részletezi, hogy a válság alatt a tudásalapú munkahelyek száma minden évben nőtt, miközben az alacsonyan képzett munkaerő iránti kereslet a mai napig csökken. A startupok közül is elsősorban azokban a cégekben lehet bízni, melyek a szolgáltatószektorban vagy a technológiai és tudásalapú iparágakban tevékenykednek.

És hogy mit tehetnek az államok, hogy minél jobb helyzetbe hozzák ezeket a fiatal cégeket? Mindenképpen érdemes az oktatásra, elsősorban a technológiai és tudásalapú oktatásra, továbbá tanfolyamokra, át/továbbképzésekre költeni, megteremteni az egyszerű és átlátható szabályozói és adózási környezetet, segíteni a tőkéhez/hitelhez jutást, adó- és járulékkedvezményekkel ösztönözni az új vállalkozásokat.

A gazdaságpolitikának érdemes tehát kiemelt módon támogatni a startup cégeket, adó- és járulékkedvezményeket adni, segíteni a tőkéhez és hitelhez jutást, és nem utolsó sorban megteremteni egy támogató jogi, gazdasági és szabályozói környezetet. A munkanélküliség elleni harcban a gazdaságpolitika legfőbb szövetségesei nem az óriáscégek, hanem a gyorsan növekvő startup cégek lehetnek.


 
 
CC BY NC SA