Startup Warmup Day: magyar startupok mutatkoztak be Moszkvában

Fiatal magyar vállalkozások mutatkoztak be fejlesztéseikkel pénteken a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális és Tudományos Információs Központjában. A Startup Warmup program keretében hat startup ismertette meg az érdeklődőkkel termékeit.

A Startup Warmup Day keretében hat magyar cég ismertette meg az érdeklődőkkel különleges termékeit, eredeti eljárásait, amelyek többségüknek már külföldön is elismerést hozott. Baranyi András, a magyar kulturális központ igazgatója elmondta, Moldován Csabának az ötletét valósították meg. Az volt a céljuk, hogy láttassák, ma is vannak elismerésre méltó magyar találmányok, amelyek ráadásul nemcsak egy szűk tudományos kör számára érdekesek, hanem kézzel foghatóak, látványosak, élvezhetőek és a kultúra részét alkotják.

A Startup Warmup Day az első ilyen lehetőség volt a feltörekvő magyar innovációs cégek számára, de azt szeretnék, ha ez a kezdeményezés folytatódna más országokban, a Balassi Intézet hálózatában. Jövő tavasszal ugyanakkor Moszkvában egy újabb hasonló, de nagyobb lélegzetű rendezvényt terveznek.

Moldován Csaba, a Leonar3Do nevű, háromdimenziós virtuális környezetet tervező számítógépes programot is forgalmazó és fejlesztő cég képviselője elmondta: egy évvel ezelőtt, amikor először járt Moszkvában a termékeikkel, azzal szembesült, hogy az orosz piac hatalmas lehetőségekkel rendelkezik, de kitartás és hosszú idő kell ahhoz, hogy egy vállalkozás ebben az országban gyümölcsöző legyen.

"Mi azt szeretnénk pimasz módon elérni, hogy Magyarországot ne csak a Rubik-kocka révén ismerjék a világban, hanem más találmányokról, fejlesztésekről is. A Startup Warmup kezdeményezés fontos eleme, hogy azokat a fiatalokat segítsék, akik otthon próbálnak vállalkozást indítani, sikereket elérni. Nekünk otthon kell alkotnunk és a sikereket kell külföldre vinni, valamint a lehető legtöbb pénzt hazajuttatni" - hangsúlyozta Moldován Csaba.

Sirály Péter, a februárban alapított Gourmet Garden ügyvezetője elmondta: konyhakerti növényeket termesztenek és helyeznek el úgynevezett önfenntartó rendszerekben, azaz palántákat szállítanak házhoz. Rég elfeledett fűszernövényeket és különlegességeket, például fahéjas bazsalikomot, csoki ízű turbolyát fejlesztettek ki. Áprilisban kötöttek szerződést a megváltozott munkaképességűek állami szervezetével, júniusban kezdtek el dolgozni, és mostanra jutottak el odáig, hogy magántőke, illetve később kockázati tőke bevonásával fejlesszenek.

A Videomapping nevű cég olyannyira nem ismeretlen Oroszországban, hogy az idén októberben a moszkvai nemzetközi fényfesztiválon 11 ország 25 csapata között első lett az Art Vision Contest épületvetítő versenyen. Gyöngyösy Balázs és Sarenczky Ákos, a háromdimenziós térvetítéssel foglalkozó cég képviselői az elmondták, szolgáltatásaik iránt többen érdeklődtek a bemutatón. Oroszországon kívül más térségekben is be szeretnének törni a piacra, ugyanis elég drága technológiával dolgoznak, és Magyarországon kicsi a kereslet. Jelenleg munkáik 70 százaléka a külpiacon valósul meg.A moszkvai bemutatkozáson részt vettek a SportWavez, a Stringbike és a Ustream nevű magyar cégek is.


 
 
CC BY NC SA