Miből lesznek működő startup cégek itthon?

Évente több tízezer ember alapítja meg első vállalkozását, ám ezeknek a cégeknek a 99 százaléka a legjobb esetben is mikrovállalat marad, csupán töredékük válik a szó legszorosabb értelmében startup vállalkozássá - áll az Opten nemrég megjelent jelentésében.

Startup vállalkozásról általában akkor beszélhetünk, amikor egy kezdő vállalkozás olyan innovatív szellemi tőkével vagy technológiával rendelkezik, amely magas fejlődési potenciált rejt magában. Az utóbbi néhány évben számos sikertörténetet lehetett hallani hazai és nemzetközi startup vállalkozásokról, többek között ez is erősítette az arányaiban amúgy is magas cégalapítási kedvet.

A cégalapításoknak viszont csak a harmada köthető olyan újdonsült tulajdonosokhoz, akik életükben először kezdenek vállalkozásba. Tehát az igazi kezdő vállalkozók aránya rendkívül alacsony, s ez az egészségtelen hazai cégstruktúra újabb bizonyítéka. A statisztikák szerint sajnos ezeknek a cégeknek csak a töredékéből lesz említésre méltó vállalat Magyarországon, a nemzetközi színtéren pedig még kritikusabb a helyzet.

A friss tulajdonosok kevesebb, mint 1 százaléka büszkélkedhet azzal, hogy cégének árbevétele három éven belül kinőtte a nemzetközi mikrovállalkozás kategóriát, a közép- és nagyvállalatok aránya pedig már gyakorlatilag nem is mérhető. A friss tulajdonosok cégeinek csak fele számolt be értékesítési forgalomról három év után, de ezen beszámolók 60 százalékában az árbevétel a 10 millió forintot sem éri el, 100 millió forint feletti bevétellel pedig már csak az összes vizsgált cég 2 százaléka rendelkezik.

Valamivel jobb a helyzet, ha nem árbevétel szerint vizsgáljuk a cégeket, hanem tőkevonzó képességüket tekintjük a startuppá válás kritériumának. Ha azt nézzük, hogy a társaságok hajtottak-e végre komolyabb – legalább 5 millió forintos – tőkeemelést, vagy tulajdonosi szerkezetükbe került-e be külföldi cég vagy magánszemély, azt tapasztaljuk, hogy a kezdő cégek 3,5 százalékánál történt ilyen pozitív változás a cég működésének első három évében.

Ágazati szempontból sem kecsegtető a helyzet, a startup cégek egyik fontos jellemzője lenne ugyanis az innováció, amit jól kiaknázva növekedési pályára állhatna a cég. A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy jellemzően az innovatív szellemi tőkére építő vállalkozások lehetnek sikeresek. A hazai adatokat vizsgálva azonban sajnos az látszik, hogy ezekben az ágazatokban rendkívül alacsony a startupok aránya.

Magyarországon főleg a kereskedelemben és a logisztikában magas a friss cégtulajdonosok aránya, ami pozitív dolog ezekre a szektorokra nézve, csakhogy ezekben az ágazatokban az innovatív megoldásoknak és a paradigmaváltásnak kisebb a relevanciája és a valószínűsége.


 
 
CC BY NC SA