740 millió forint befektetést kapott a Mobilengine

740 millió forint tőkeemelést kapott a Mobilengine a Valor Capital Kockázati Tőkealap-kezelőtől. A mostani befektetéssel a vállalat az amerikai piac meghódítására koncentrál majd. A cég vezetősége Bostonba költözik, ahol a vállalati szoftvereken van a fókusz.

A Mobilengine amerikai piacra lépését segítheti az a 740 millió forintos tőkeemelés, melyről a miskolci cég a nemrég írt alá megáőllapodást a Valor Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-vel.

A Valor Capital 740 millió forint befektetett forrása részben európai uniós támogatást tartalmaz az Új Széchenyi Kockázati Tőke Program keretében. A kockázati befektető amerikai műszaki szakértők véleménye alapján döntött a befektetésről.

"Amerikai műszaki szakértőket kértünk fel a Szilícium-völgyből véleményezésre, és mindenkinek nagyon tetszett a Mobilengine technológia. Ez szakmai szempontból meggyőzött minket.” – mondta Szűcs Gergely, a Valor Capital vezérigazgatója.

A Mobilengine platformja nagyvállalatokat segíti a komplex mobil munkafolyamat megoldásában. Azt, hogy erre van piaci igény, az is jelzi, hogy a magyar start-upnak már nemcsak a magyar piacon, hanem például az angol, a belga, a spanyol, a holland, a szlovák, a török, a német, sőt indiai és afrikai piacokon is van ügyfele. Olyan cégek használják a megoldást, mint a Telenor, a Vodafone, az OTP Bank, a Citibank vagy a Waberer's.

A Mobilengine olyan területeken alkalmazható hatékonyan, ahol az alkalmazottak jellemzően terepen dolgoznak. Ez lehet akár egy kórház is, ahol az orvosoknak, ápolóknak az intézmény különböző pontjain kell dolgozniuk. A vállalatspecifikus megoldásokat korábban maguk fejlesztették, de egy ideje ezt átadták az adott iparágakat és a helyi viszonyokat sokkal jobban ismerő integrátor cégeknek.

A Mobilengine platformja segítségével tobvábbá gyorsan lehet lefejleszteni mind a natív mobil alkalmazást, mind a hozzá szükséges backendet (kollaboráció, integráció, adminisztráció, adatszinkronizáció, ütemezés).

A Mobilengine célja, hogy rövid idő alatt az SDK (software development kit) termékpiacon a világ egyik vezető fejlesztői platformjává váljon. A cég eddig is folyamatos növekedést produkált és folyamatosan hódított teret Nyugat-Európában és Európán kívül is. A mostani befektetéssel a vállalat az amerikai piac meghódítására koncentrál majd.


 
 
CC BY NC SA