Startup verseny kiállítói standhelyekért a LeWeb konferencián

Jelentkezz a Loffice startup versenyére, mérettesd meg az ötleted a szakmai zsűri által és utazz Párizsba, ahol 400 nemzetközi befektető és számos nagyvállalat vár a LeWeb-en! A nyeremény 3 db kiállítói standhely, ingyenes utazás és szállás az eseményre.

2014-ben második alkalommal hirdet meg a Loffice nemzetközi lehetőséget a magyarországi és a határon túli magyar startupok számára. Ezúttal a 3 legígéretesebb magyarországi vagy határontúli magyar startup ingyen szerepelhet kiállítóként a LeWeb-en, Európa egyik legnagyobb szakmai eseményén, december 9-11-én Párizsban.

A LeWeb startup verseny profiljából adódóan most olyan startupok jelentkezését várják a szervezők, amelyek a digitális innováció és az online-alapú üzlet területén dolgoznak. A nyertesekre 400 nemzetközi befektető és a világ meghatározó nagyvállalatainak vezetői várnak, akik a 3 napos párizsi program során az online üzlet jövőjéről, trendekről és tendenciákról beszélnek.

A Loffice által meghírdetett versenyre November 30-án éjfélig várják a nevezéseket, majd a második fordulóban, december 5-én a szakmai zsűri által kiválasztott startupok mutatják be 3 perces előadásokban projektjüket. A nyerteseknek standhelyet, ingyenes utazást és szállást biztosítanak az eseményre.

A nemzetközileg elismert LeWeb digitális innováció konferenciát 2004-ben alapította Loic és Geraldine Le Meur, azzal a céllal, hogy a nemzetközi gazdasági élet kulcsszereplői, startupok, technológiai vállalatok és a média közösen feltárják napjaink legizgalmasabb trendjeit, vázolják az internet-alapú üzletek jövőjét.

A LeWeb-re közel 80 országból érkeznek kiállítók, 3500 látogató és 400 befektető vesz részt az esemény 3 napján. Startup verseny is zajlik a konferencia keretében, amelynek köszönhetően 2013-ban a verseny győztese három hónap alatt félmillió Eurós befektetéshez jutott, a 2010-es verseny nyertes projektjét pedig a Google vásárolta meg 1,3 milliárd dollárért.


 
 
CC BY NC SA