Magyar győztes az idei Közép-Európai Női Startup Versenyen

A CEE Women Startup Competition keretében 11 női csapat látogatott Budapestre és mutatta be projektjét. Az verseny célja, hogy összegyűjtse a közép kelet-európai régió legtehetségesebb női vállalkozóit és lehetőséget biztosítson projektjeik bemutatására.

Az CEE Women Startup Competition célja az, hogy összegyűjtse a közép kelet-európai régió legtehetségesebb női startup csapatait és lehetőséget biztosítson projektjeik bemutatására. A négynapos felkészítő munka után a csapatok, nemzetközi zsűri, potenciális befektetők és a startupok iránt érdeklődő közönség előtt prezentáltak a Demo Day rendezvényen.

„Amíg Európában a többségében nők által irányított cégek aránya 21% alatt van, addig szükség van a motivációra, a támogatásra a nők vállalkozóvá válásához és egy eseményre, ahol mindez együtt lehetséges” - hangsúlyozta Müller Tamás, a verseny szervezője.

Az eseményt egy budapesti felkészítő tréning előzte meg, ahol a csapatokat elismert szakemberek tanácsait követve gyakorolhattak. Már az előzsűrinek sem volt könnyű dolga mivel több, mint 120 jelentkező közül kellett kiválasztania azt a 11 csapatot, akik személyesen is képviseltetethetik magukat az idei budapesti versenyen. A kiválasztásnál és a jelentkezések elbírálásánál számos szakmai szempont mellett feltétel volt, hogy a csapatokat legalább 50%-ban női tagok alkossák.

A versenyre bejutott 11 csapata végül a legjobb európai női startupokat képviselte Budapesten. A záróeseményen cseh, lengyel, észt, litván, osztrák, spanyol, román, szlovák és magyar versenyzők mutatták be tudásukat, projektjüket.

Az első helyezést egy magyar csapat, a Gubbio szerezte meg. Egy egyedi igényekre szabott mobil applikáció, ami autizmussal élő gyermekek és környezetük számára nyújt segítséget a hétköznapi kommunikációs nehézségek áthidalásában. A második helyezett Észtországból érkezett, a Comfee megoldást kínál a felhasználók számra, amelynek segítségével a sötétítők a fényerősségre, hőmérsékletre reagálva, az adott napszaknak megfelelő pozícióba helyezkednek. A harmadik a Key2office csapata lett Ausztriából, akik egy közösségi B2B iroda megosztó hálózat kiépítésén dolgoznak.

A CEE Women Startup Competition szervezői a sikeres regionális verseny után európai szintű női startup verseny szeretnének a jövőben megvalósítani, ahol mégtöbb tehetséges női vállalkozó mutathatja majd be projektjét.


 
 
CC BY NC SA