Az Uber egyezkedni próbál a kormánnyal, bevezetnék az Uber taxit

Az Uber szerint nem veszik el a taxisok munkáját, sőt ha a szabályozás lehetővé teszi, bevezetik a taxisofőrök számára indított szolgáltatásukat. A cég a minisztériumnak el is küldte a pontokat, amelyeket szerintük érdemes lenne bevenni a taxisrendeletbe.

A taxisok körében nem nagy elismerésnek örvendő Uber és a hagyományos taxistársaságok között a cég szerint nem a legális és a nem legális tevékenység szembenállásáról van szó, inkább az új technológiák és a hagyományos megoldások közti különbségekből fakad az ellentét.

Az Uber szorgalmazza a taxisrendelet megreformálását és ez ügyben tárgyalnak is a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, bár legutóbbi egyeztetésük hónapokkal ezelőtt volt, azóta nem kaptak választ megkereséseikre. Mindeközben egy nemzetközi adótanácsadó cégen keresztül folyamatos tárgyalásokat folytatnak az adóhatósággal is. Eddig még egyetlen sofőrjüket sem büntették meg, csak ellenőrizték őket és az ezzel kapcsolatos eljárások még folyamatban vannak.

A taxis rendelet megalkotásakor a cég által fontosnak tartott javaslatokat öt pontba gyűjtötték, amit el is küldtek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak. Ezek közül az első az autómegosztó szolgáltatások engedélyezése, amely a megfelelő szabályozás esetén szerintük teljes mértékben integrálható lenne Budapest közlekedési vérkeringésébe, adóbevételeket generálva az államkasszába.

A második a személyszállítási szolgáltatók piacának liberalizálása lenne, melynek megvalósulása esetén a cég elindítaná további szolgáltatásait is, például a kizárólag taxisofőröknek munkát biztosító – több országban már működő - Uber taxi szolgáltatását. Harmadik javaslati pontjuk az idejétmúlt piacra lépési korlátok, mint például a városismereti teszt eltávolítása.

Továbbá fontosnak tartanák egy egyszerű és átlátható adózási modell megalkotását a sofőrök számára, amely érdekében a cég tárgyalásokat folytat az adóhatósággal, illetve szerepel a javaslatok között az is, hogy bevezetnék a sofőrök interaktív értékelését.

Eddig nem voltak pontos információk arról, hány felhasználója van Budapesten a közösségi taxiszolgáltatást nyújtó Ubernek, de Fekete Zoltántól a cég itteni operatív tevékenységéért felelős vezetőjétől megtudtuk, hogy a magyarországi héthónapos működésük során eddig 40 ezren regisztráltak utasként rendszerükbe.


 
 
CC BY NC SA