Százmillió forintos nagyságrendű befektetést kapott a RisingStack

Az Euroventures százmillió forintos nagyságrendben fektetett be a RisingStack nevű magyar tanácsadó és szoftverfejlesztő cégbe. A csapat a megszerzett tőkéből további termékeket fejleszt, növeli kapacitását, jövő év elején pedig Londonban nyit irodát.

A RisingStack szakterülete, az Application Performance Management, azaz az internetes szolgáltatások megfigyelése és monitorozása, egy robbanásszerűen növekvő szektor. A legnépszerűbb online szolgáltatók, például a Netflix és az Amazon is számos APM-eszközt vesznek igénybe ahhoz, hogy a rendszereikben fellépő hibákat még az előtt kiszűrjék, hogy azokat a felhasználók is megtapasztalnák, ezzel pedig több tízmillió dollár bevételkiesést előznek meg éves szinten.

Az Euroventures az EU JEREMIE és a Svájci Hozzájárulás által nyújtott tőkével működő alapján keresztül százmillió forintos nagyságrendben fektetett be a RisingStack-be.

"A befektetést arra fogjuk felhasználni, hogy magyar szoftverfejlesztőket vehessünk fel, akik segítségével a növekvő ügyféligényeket ki tudjuk majd szolgálni. Az első negyedévet londoni irodánk megnyitásával kezdjük, középtávú célunk pedig minél több Fortune 500-as ügyfél megszerzése" - mondta Németh Gergely a RisingStack vezérigazgatója.

A RisingStack hamarosan megjelenő terméke a Trace a nagy forgalmat lebonyolító internetes szolgáltatások számára teszi lehetővé a rendszerfolyamatok képi megjelenítését, valamint a hibák korai kiszűrését és gyors elhárítását. A magyar csapat megoldásának előnye, hogy a bekötött szolgáltatások teljes körű áttekintésére képes, míg a legnagyobb versenytársak is csak egy-egy alrendszer mélyebb megfigyelésére és optimalizálására specializálódtak.

A céget 2014 márciusában alapította Németh Gergely és Márton Péter, akik az elmúlt 10 év során jelentős tapasztalatot szereztek sikeres cégépítésben, és olyan startupoknál dolgoztak együtt mint Secret Sauce Partners, Tagmint és LogMeIn. A RisingStack ügyfélkörébe tartoznak olyan jelentős piaci szereplők is, mint az Emarsys, Graphisoft és Sanoma.


 
 
CC BY NC SA