Európa 12 legjobb női startupja mutatkozik be Budapesten

Rekordszámú, több mint 150, tehetséges női startup csapat jelentkezett az idei Women Startup Comptetition-re, amelynek döntője egyben a Brain Bar Budapest fesztivál záróeseménye is lesz. A döntőbe került csapatok sokszínűsége izgalmas versenyt ígér.

Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Women Startup Competition eseményre Európa összes országából jelentkeztek projektek. A szakemberekből álló előzsűri a rengeteg jelentkező közül, komoly munkával válogatta ki a legjobbakat, akik június 4-én a Brain Bar záró eseményén mérik össze a tudásukat.

A csapatok már hétfőn megérkeztek és megkezdték a közös munkát, amelynek a végén majd a befektetők, a támogatók és a női tehetségek iránt érdeklődő közönség előtt derül ki, hogy ki is Európa legjobbja. A csapatok addig természetesen izgatottan készülnek a két perces pitch-ekre. A szervezők ebben sem bíztak semmit a véletlenre, egy hetes felkészítő tréningel kívánják a szervezők a verseny színvonalát valóban európai szintre emelni.

A döntőbe került csapatok a legkülönfélébb területekről érkeztek, sokszínűségük izgalmas versenyt ígér. Persze idén sem maradtak ki a gyerekeknek és szülőknek szánt szolgáltatások, de megjelennek a wellness és egyéb női célcsoportot célzó alkalmazások mellett az online oktatás, művészet és lakberendezés legújabb megoldásai is.

A 12 döntős női startup

A rendezvény utolsó állomása a Demo Day, amelyre június 4-én, 18 órától, a Brain Bar Budapest záróeseményeként, az Akváriumban kerül sor. Ekkor a csapatok lehetőséget kapnak arra, hogy röviden bemutassák ötletüket a befektetők és az érdeklődő közönség előtt, valamint sor kerül a nyertes kiválasztására is.


 
 
CC BY NC SA