Adókedvezmény segítené a startup cégekbe befektető vállalkozásokat

Adókedvezménnyel segítenék a startup cégekbe fektető vállalkozásokat, így ösztönözve, hogy mintegy 40-60 milliárd forintnyi tőkéhez jussanak a vállalkozások. A szabályozásnál meghatároznák a kedvezmény igénybevételére jogosító startup cég fogalmát is.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószabályozásért és számvitelért felelős tárcájánál dolgoznak az őszi gazdasági növekedésösztönző csomagon, ennek egyik eleme lenne a stratupok támogatása, amely jövő januárban lépne hatályba.

A német gyakorlatot követve a tervek szerint a magyar startup cégekbe fektetők a befektetési érték 25 százalékát kapnák vissza társasági adókedvezményként, számítások szerint a januárban életbe lépő intézkedés hatásaként évi 10-15 milliárd forint maradna a befektető cégeknél. Az adókedvezményt a befektetés évében és az azt követő három évben lehetne egyenlő részben igénybe venni, évente húszmillió forintig.

Azok a cégek tartoznának ebbe a kategóriába, amelyek legfeljebb három éve működnek, árbevételük 100 millió forintnál kevesebb, és 20-nál kevesebb embert foglalkoztatnak. Kikötés lenne az is, hogy ne legyenek tulajdonosok más társaságban.

Az adókedvezmény igénybevételének feltételéül szabnák azt is, hogy a vállalkozásoknak és azok befektetőinek se legyen lejárt köztartozásuk, illetve a befektetőknek nyereséges hazai vállalkozást is működtetniük kellene.

A szabályozásnál pontosan meghatároznák a befektetési kedvezmény igénybevételére jogosító startup cég fogalmát, amelyeket korai fázisú vállalkozásnak hívnának a jövőben.


 
 
CC BY NC SA