A befektetők a startupokat tekintik versenyképes szegmensnek

A Deloitte legfrissebb felmérése szerint a Brexit egyértelműen csorbította a befektetői bizalmat. A befektetési piac azonban újfajta ügyletekkel fog tovább erősödni: a megingás nyerteseinek befektetői szempontból egyértelműen a startupok bizonyulnak.

A Deloitte 2003 márciusa óta évente kétszer készít felmérést a közép-európai országokban tevékenykedő kockázati tőke befektetőkhöz eljuttatott kérdőívek útján. A nemzetközi tanácsadó cég legfrissebb felmérése szerint a júniusi Brexit-népszavazás némiképp negatív hatással volt az EU tőkepiacára és a közép-európai befektetők bizalmára. Azóta Nyugat-Európában, és főleg az Egyesült Királyságban lassult le a befektetői tevékenység.

A Deloitte szerint egyelőre csak becsülni lehet, hogy milyen gazdasági folyamatokat indíthat el a szavazás. A globális folyamatok tükrében mindenképpen beszédes adat, hogy jelenleg csupán a válaszadók 7%-a várja, hogy a nemzetközi kihatással is bíró körülmények az elkövetkező fél év során pozitív irányba fognak változni, míg tavasszal ez az arány a megkérdezettek csaknem negyede, 24% volt.

A válaszadók az új befektetési terepeket illetően a bizonytalan gazdasági környezettel összhangban inkább "biztosra mennek", és a piacvezetőket célozzák meg (a tavalyi 51%-kal szemben idén már a megkérdezettek 67%-a). A feltörekvő középvállalatok iránti érdeklődés befektetői szempontból csaknem a felére, 43%-ról 20%-ra esett vissza, ezzel egy időben azonban vonzóbbá váltak a startup-ok.

"A startup-ok most minden korábbi felmérésünkben látottaknál magasabb arányban jelennek meg, immár a válaszadók 13%-a tekinti őket a leginkább versenyképes szegmensnek. A startup-ok a felmérés első tíz évében alig kerültek a képbe, de a számos sikertörténet a vállalkozókat és befektetőket is egyaránt arra ösztönözte, hogy a piacnak erre az igen fontos szegmensére is felfigyeljenek" – hangsúlyozta Seres Béla, a Deloitte közép-európai pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere.

A Deloitte legfrissebb felmérése szerint a Brexit egyértelműen csorbította a befektetői bizalmat, ugyanakkor egyértelműen a startupok malmára hajtja a vizet, amelyek így nagyobb valószínűséggel kerülnek a befektetők látókörébe.


 
 
CC BY NC SA