11 ország vesz részt a Women Startup Competition 2017-ben

2017-ben londoni döntővel és Európa 11 országában megrendezésre kerülő elődöntőivel a Women Startup Competition, óriási lehetőséget biztos nemcsak a hazai és európai női vállalkozók és startupperek, de azon angyal és kockázati tőkebefektetők számára is.

2014-es indulása óta több mint 300 nemzetközi és hazai startup jelentkezését fogadta és támogatta szakmailag a Women Startup Competition. A jelentkezők száma évről-évre nőtt, az idei versenyre már 200 fölötti előregisztráció érkezett.

"Alig titkolt izgalommal negyedszerre nyitjuk meg a nevezési lehetőséget, mert hiszünk a körülöttünk lévő ifjú vállalkozókban, és hisszük, hogy törekedni kell arra, hogy a nemi diverzifikáció kiegyensúlyozottabb legyen az üzleti szférában" - mondta Müller Tamás a versenysorozat elindítója.

A 2017-es évad sok újdonságot tartogat a résztvevők számára. A verseny szerkezete átalakult, hiszen az eddigi online elődöntő és a tréninghéttel egybekötött döntő helyett, a szervezők még több eseményt terveztek. A program ezúttal 11 regionális elődöntővel kezdődik, a döntő pedig Londonban lesz.

A versenyben való részvétel egyetlen feltétele, hogy a startupok legalább 50%-ban hölgy tagokból álljanak, akik tehetségükkel és elhivatottságukkal másokat is inspirálhatnak. Külön öröm, hogy a kisgyermekes anyák is egyre többször térnek vissza az üzleti körfogásba saját, sokszor gyerekekkel, kapcsolatos ötletekkel.

Bár a verseny döntője csupán 2017. július 1-én Londonban lesz, érdemes mielőbb beadni a nevezéseket, mivel a regionális elődöntők győztesei egyenes ágon kerülnek be a döntőbe, ahol az addig kiválasztott 12 döntősön kívül, további egy csapat közönségszavazássalkerül majd be.

Az időpontokról és a nevezésről bővebb információt a Women Startup Competition weboldalán találnak az érdeklődők.


 
 
CC BY NC SA