Sparklab néven innovációs labort indít az NN Biztosító

Elsőként a hazai biztosítási szektorban, Sparklab néven innovációs labort indít az NN Biztosító. A Sparklab azokat a startupokat és szabadúszókat várja, akik olyan megoldás fejlesztésén dolgoznak, amely hozzájárulhat az emberek életminőségének növeléséhez.

Az NN biztosító első Sparklab innovációs laborja Hollandiában már bizonyított, így az NN Csoporton belül Magyarországon lesz az első nemzetközi Sparklab iroda. A Sparklab az NN Biztosítóval együttműködésben, de a biztosító budapesti székházán kívül működik majd és működését a startupokra jellemzően alakítja majd ki.

A Sparklab csapat tagjai folyamatosan keresik és várják azokat az ötleteket, startupokat amelyek segítségével az NN Biztosító jobbá tudja tenni ügyfelei, valamint családtagjaik életét, életminőségét. Az inkubációs program keretében kiválasztott ötleteket többek között marketing és értékesítési stratégiával, valamint az NN Biztosító kapcsolati hálójával, továbbá coaching és mentor programokkal, eszközökkel és iroda helyiségek biztosításával is támogatják a jövőben. Az NN Biztosító saját kollégái szintén jelentkezhetnek ötletükkel a Sparklab csapatánál.

A magyar Sparklab a második a sorban a holland csapat felállítása óta, a tervek szerint pedig a jövőben további országok is csatlakozhatnak majd a kezdeményezéshez. Nemzetközi vállalatcsoportként az NN Csoport nem csak azért kezeli kiemelt fontosságúként az innovációt, hogy az ügyfélélményt javítsa tovább, hanem azért is, mert tanulni kíván a startupoktól, hogy felgyorsítsa innovációs programjait saját működésében.

"Az NN és innovációs laborjai már számos kezdeményezést támogattak és dolgoztak ki az elmúlt években. llyen például a Hollandiában bevezetett Gappie gépjármű-biztosítási program, melynek keretében a saját autóval nem rendelkezők igény szerinti időtartamra köthetnek biztosítást, vagy a Dutch Cyber Collective elnevezésű közösségi kezdeményezés, mely a hollandiai kis- és középvállalkozásoknak nyújt segítséget a kiberbűnözők elleni küzdelemben. Ezek az innovatív megoldások rengeteg ötletet és energiát adtak, ezért is terjesztjük ki most a kezdeményezést más országokra is" – mondta el Mariken Tannemaat, az NN Csoport innovációs igazgatója a kezdeményezés elindítása kapcsán.

Az innováció az NN Biztosító mindennapjainak is része: a hazai vállalatban is vállalkozói gondolkodásmódot alakítottak ki, és programok is indultak azért, hogy megvalósulhasson ez a cél.


 
 
CC BY NC SA