Áprilisban 300 szakmai programmal vár a Startup Safari Budapest

Április 17-19. között az érdeklődők helyszínről helyszínre vándorolva ismerkedhetnek meg a számukra érdekes cégekkel, szakmákkal, emberekkel, elsősorban a startup-kultúra és az e-köré csoportosuló üzleti szolgáltatások és társadalmi ügyek területeiről.

A Startup Safari egy 2012-ben indult kezdeményezés, aminek fő célja a startupok világának megismertetése valódi munkakörnyezetben, a minél szélesebb közönség aktív és egyenrangú részvételével. Az első Safarit Berlinben rendezték, világszerte összesen 25 várost sikerült meghódítania, például Rómát, Rigát vagy Sao Paulót. Az idei háromnapos Startup Safari Budapest több, mint 300 programmal várja az érdeklődőket 100 helyszínen mintegy 5000 résztvevővel.

Az érdekes előadásokkal, üzleti reggelikkel, élénk workshopokkal teletűzdelt fesztiválon a korábbi években a startup közeg ismert nevei is felbukkantak már. Emlékezetes volt, mikor beleláthatott a közönség Halácsy Péter Prezi alapító gondolataiba, vagy amikor a Starschema lányai bemutatták, hogyan lehet vizuális elemeket létrehozni adatokból. A tavalyi eseményen olyan mai és egykori startupok képviseltették magukat, mint a Prezi, a Google, a Publishdrive vagy a LogMeln, a cégek székhelyein kívül pedig olyan helyszíneken is megrendezésre kerültek programok, mint például az A38 hajó, amit 2012-ben a Lonely Planet az év bárjának választott.

A Startup Safari Budapestre évről évre érkeznek külföldi vendégek is, akik mint előadóként, mint vendégként vesznek részt a startup fesztiválon. A tavalyi rendezvényen olyan nemzetközileg elismert szakemberek érkeztek Budapestre a Safari miatt, mint Eddie Arrita Kolumbiából, aki a Publicize nevű cég társalapítója, vagy Tanya Soman az 500 startups nevű angyalbefektető cégtől, aki egyenesen a Szilícium-völgyből érkezett Budapestre.

Természetesen idén sem lesz hiány külföldi résztvevőkből. Budapestre látogat Berlinből Joanna Bakas, az LHBS stratégiai és innovációs cég vezető partnere, hogy az agilis vállalati működés feltételeiről meséljen. A dán Alex Felman, a Felman Family Office ügyvezető igazgatója többek közt az ötletemberek és a kivitelezők közötti fontos különbségekre mutat rá, ami alapjaiban határozhatja meg egy startup sikerét. A mesterséges intelligenciáról fog mesélni az angol Daniel Dippold, aki a 6000 startup-vállalkozót tömörítő Kairos Társaság vezetőjeként szinte teljes rálátással bír a feltörekvő vállalkozásokat foglalkoztató legfontosabb témákra, innovációs területekre.

A korábbi Startup Safari rendezvényekhez hasonlóan, idén is tematikus útvonalak segítenek a tájékozódásban, amikkel minden szafarizó saját érdeklődési köréhez mérten válogathatja ki az előadásokat és a cégeket. 2019-ben többek között olyan főbb témák lesznek terítéken mint az oktatás jövője, a mesterséges intelligencia, az ipar 4.0, a digitális marketing, a termékfejlesztés, a UI/UX hatása vagy éppen az automatizáció.


 
 
CC BY NC SA