Hatodik alkalommal indult el az európai Women Startup Competition

A Budapestről indult Women Startup Competition az elmúlt években az egyik legnagyobb nemzetközi női startup rendezvénnyé nőtte ki magát. A teljes Európát átívelő rendezvénysorozatát idén Prágában indította el, Budapestre pedig áprilisban érkezik a verseny.

A Women Startup Competition egy évente megrendezett verseny kifejezetten nők által alapított vagy vezetett vállalkozások számára. A verseny lehetőséget biztosít a női vállalkozóknak, hogy támogatást, tanácsot és befektetést kapjanak üzleti céljaik eléréséhez. A verseny célja, hogy növelje a nők nagyon alacsony arányát az üzleti életben.

Az elmúlt hat évben a Women Startup Competition nem csak fantasztikus tehetségeket és sikeres startupokat adott a startup ökoszisztémának, hanem ráirányította a figyelmet a női vállalkozók problémáira is. A verseny szervezői ma már komplex módszerrel segítik a résztvevőket, számukra olyan tanácsadási, mentorálási programokat dolgoztak ki, amely rövid és hosszú távon segíti őket a felmerülő akadályok leküzdéséhez vagy egy-egy fejlődési lépcső meglépéséhez.

"Az idei első esemény Prágában volt, ahol a női vállalkozók aránya mindössze 23%. A 2018-as női vállalkozói Mastercard-index szerint az 57 országból a 32. helyen áll. Immár harmadik éve rendezünk Prágában Women Startup Competition versenyt, s úgy látjuk, hogy egyre több  nő kap kedvet a vállalkozói karrierhez."- osztotta meg az idei rendezvényen szerzett tapasztalatait Veidner Alexandra, a WSC stratégiai vezetője.

Évről évre, a Londontól Moszkváig tartó elődöntők alatt számos olyan tehetség fordult meg a versenyben, akiket ma már a piac büszkén emleget. Belőlük meríthet motivációt, ihletet a következő vállalkozói generáció, illetve a sikeresekből kialakulhat a következő generációs hölgyekből álló angyal befektetői réteg is.

A budapesti versenyen évről évre újabb sikertörténetek születnek. Olyan, a startup ökoszisztémában ismert nevek, mint a ViddL, a Heatventors, a BOOKR Kids, a MagicMe, a samebug.io vagy a Paperspokes mind szerepeltek már a versenysorozatban.

A szervezők várnak mindenkit a Budapesti elődöntőkre, amely április 24-25-én kerül megrendezésre az Ustream / IBM Startup Laborjában. A jelentkezés még nyitva áll azoknak a startupoknak a számára, amelyeknél az alapító tagok legalább fele nő vagy női ügyvezetővel rendelkeznek. A további elődöntők listáját, és a jelentkezéshez szükséges információkat a hivatalos oldalon érhetők el:  https://www.f6s.com/6thwscsemifinalbudapest/apply


 
 
CC BY NC SA