Blockchain a startupok és a felsőoktatás világában

Blockchain a startupok és a felsőoktatás világában

Budapest, Magyarország

Az utóbbi hónapok az elsőre rendkívül titokzatosan hangzó blockchain technológiától volt hangosak a hazai és nemzetközi média. Egyesek szkeptikusan beszélnek a blokkláncokról, mások egy új világrend kialakulását vizionálják. A világtrendek és hatásaik nem kerülik el Magyarországot sem, az állami és nagyvállalati szereplők mellett immár a startupok és egyetemek is szerepet vállalnak a technológia felhasználásában, oktatásában.

2018. február 20-án, kedden arra vállalkozunk, hogy egy meetup keretében tisztázzuk a blockchain technológia valódi jelentőségét és beszélgessünk a startupok és a felsőoktatás szerepéről, jövőjéről e téren.

Egyik vendégünk Dr. Trinh Anh Tuan egyetemi docens, a Corvinus Fintech Center vezetője, aki máris számos kapcsolódó egyetemi projektről és eredményről számolhat be, továbbá az első országos blockchain verseny, a Block Knights egyik főszervezője. Egyik legtehetségesebb tanítványa, a jelenleg is blokkláncos projekten dolgozó Bugir Zsófia is vendégünk lesz a közönség soraiban.

Szintén vendégül látjuk Csabai Csaba blockchain evangélistát, a népszerű Variance.hu szerkesztőjét, egyben az Income Locker startup alapítóját, aki legfrissebb tapasztalatai mentén számolhat be a hazai blockchain startupok helyzetéről.

A beszélgetés harmadik résztvevőjeként üdvözölhetjük Czeglédi Tamást, a Blockchaineum társalapítóját, aki képzési-tanácsadási tevékenysége mellett a Block Knights szervezésében is oroszlánrészt vállal.

Program

  • 18.00 - Kapunyitás
  • 18.15 - Kerekasztal-beszélgetés
  • 19.00 - Kérdések és válaszok
  • 19.30 - Kötetlen networking

A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://www.eventbrite.co.uk/e/fenyesebb-a-lancnal-blockchain-a-startupok-es-a-felsooktatas-vilagaban-tickets-43123851601

Időpont és Helyszín

Időpont: 2018. február 20., 18:00-19:30

Helyszín: Start it @K&H startup inkubator

Cím: Arany János utca 20., Budapest

Belépő: Ingyenes

 
 
CC BY NC SA