Újraindul az Üzleti Angyal Klub

A Startup Underground színeiben és a KoWerk támogatásával októberben újraindul a két éve szünetelő Üzleti Angyal Klub. A zártkörű rendezvény 2007. és 2010. között egy igen magas színvonalú esemény volt, ahol alkalmanként 5-6 startup mutatkozott be a befektetők előtt.

Az Üzleti Angyal Klub célja az újraindulással igen egyszerű: bemutatni azokat a startup-okat, amelyek a Startup Underground színeiben az elmúlt fél évben befektetőket kezdtek keresni. Sok esetben ugyanis nem a többszáz milliós kockázati tőke, hanem egy igazán lelkes és a csapatban hívő mentor, vagy egy pár milliónyi tőkét megkockáztató angyal befektető adhatná meg a sikeres kezdő lökést.

Sok esetben a kockázati tőkések is nyitottabbak lennének, ha co-investing-ben egy már a cégben bennlévő angyallal közösen fektethetnének be. Manapság egyre sűrűbben jelentkezik ez a fajta befektetési igény, amely jó irányba viheti a hazai befektetési piacot.

Az újrainduló rendezvény szerkezete is hasonló lesz a korábbihoz: válogatott projektek, és persze zártkörű startup bemutató, ahol nem a közösségi megmérettetés a cél, hanem az, hogy a projekt közelebbi kapcsolatot alakíthasson ki azzal a befektetői körrel, amely privátabb, és itthon jobban kerüli a nyilvánosságot. De létezik, hiszen manapság egyre többen vannak, akik magán emberként megjelennek seed-projektekben.

Az első klubest október 8-án lesz, ahol egy vizuáltechnikai, egy biotechnológiai, valamint egy dohányzásmentes eszközt készítő startup, továbbá egy intelligens érzékelő rendszer és egy megújuló energia projekt mutatkozik be.


 
 
CC BY NC SA