Bemutatta globális üzletfejlesztő programját az iCatapult

Hiánypótló programot mutatott be az iCatapult, melynek révén a hazai induló technológiai vállalkozások sikeresen léphetnek ki a nemzetközi piacra. Az üzletfejlesztői tevékenységet kiegészítik kulturális, módszertani felkészítéssel.

Az iCatapult a Primus Capital finanszírozásában jött létre 2012. decemberében, ahogyan arról korábban tudósítottunk. A most induló programuk lényege, hogy az arra jelentkező induló technológiai vállalkozások először egy hat hetes intenzív felkészítésen vesznek részt Budapesten, ahol a szakma helyi és nemzetközi szinten elismert szakértői készítik fel őket a globális megmérettetésre. A program második felében a csapatokat az iCatapult eljuttatja különböző ún. innovációs hub-okba (központokba), elsősorban New Yorkba, ahol a kiépített kapcsolati rendszeren keresztül a startupok megalapozhatják globális jelenlétüket.

Az iCatapult által – a régióban rendhagyó módon – a hagyományos üzletfejlesztői (accelerator) tevékenységet kiegészíti a gyakran hiányt képező kulturális, módszertani felkészítéssel és gyakorlati támogatással, annak érdekében, hogy az adott startup ne csak a régióban, de a világpiacon is megállja a helyét. A közép-kelet-európai térségben egyedülálló kezdeményezés alapítóinak szándéka szerint ez a program szemléletváltást hoz a magyarországi üzleti-vállalkozói szférában.

„Számos olyan induló magyar vállalkozás van ma Magyarországon, amelyből akár a következő nagy, nemzetközi technológiai siker is lehet, azonban ez csak akkor lehetséges, ha van olyan támogató környezet, amelyben jól és profin lehet vállalkozni. Mi ehhez indítottuk el az iCatapult nemzetközi programját.” - emelte ki Hild Imre, az iCatapult üzletfejlesztési és technológiai accelerátor vezérigazgatója.

A kezdeményezés partnerei között szerepel New York Város Gazdaságfejlesztési Tanácsa által koordinált ún. World to NYC program, amely keretében magyar startup vállalkozások juthatnak el New Yorkba, a nemzetközi piacra lépés első állomásaként. Ugyancsak a program partnere a Global Accelerator Network, amely révén a hazai induló vállalkozások számára 6 kontinens 63 városa válik elérhetővé tőkebefektetés, a termék- és technológiafejlesztés, valamint a céges kapcsolatok lehetőségével.

A programra jelentkezni március 4-ig lehet. Ezt követően egy héten belül értesítik majd a sikeres jelentkezőket, felkészítés pedig március 12-én kezdődik. Április 22-én hirdetik majd ki annak a 3-5 csapatnak a nevét, akik lehetőséget kapnak, hogy New York-ban mutatkozhassanak be a New York Város Gazdaságfejlesztési Tanácsával együttműködésben megrendezésre kerülő „Kelet-Közép-Európai Roadshow” keretén belül.


 
 
CC BY NC SA