Mégsem lesz startupoknak ígért adókedvezmény 2015-ben

A korábbi ígértekkel szemben mégsem kerültek be az 2015. évi adócsomagba a startupokat segítő kedvezmények, amelyek annak az ambiciózus tervnek részei lettek volna, hogy Budapestet az iparág régiós fővárosává tegyék. Jelenleg "ezzel most nem foglalkoznak".

Több mint egy éve született meg a Runaway Budapest 2.0.2.0 című kiadvány, amelyben az állami és piaci szereplőkből álló Budapest HUB munkacsoport — amely a hazai start-up világ szereplőiből és az NGM szakértőiből állt össze — összeszedte javaslatait, amivel a fővárost 2020-ra a régió vezető startup központjává lehetne tenni. A piaci szereplők akkor nagy lelkesedéssel fogadták a Startup Credóra keresztelt munkatervet, illetveeddig példátlan nyitottságot és produktív hozzáállást az államtól.

Az akkori fő célok egyebek mellett az is szerepelt, hogy minél előbb létrejöjjön a startup vállalkozások kritikus tömege, hogy fejlesszék az egyetemi kutatási eredményeket közvetlenül hasznosító, úgynevezett spin-off vállalkozásokat, ahogy az is, hogy könnyítsék a startup vállalkozások és a befektetők adóterheit.

A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős akkori államtitkára, Cséfalvay Zoltán a Startup Tavasz 2014 rendezvénysorozaton ki is jelentette: „Hosszú távon szeretnénk adóoldali kedvezményeket adni a startupoknak.” Cséfalvay az adó- és adminisztrációs terhek könnyítése mellett annak a lehetőségét is felvetette, hogy az alkalmazottak utáni tb-járulék fizetése alól felmentést kapjanak a startupok.

Az idei adócsomagban azonban nyoma sincs az elképzeléseknek. A startup vállalkozások részére nyújtandó adókedvezmény részletes szabályozása nem került kialakításra és a 2015. évi költségvetés nem tartalmaz ilyen adókönnyítést — ismerte el a Napi.hu-nak a Miniszterelnökség. A portál a Miniszterelnökségről származó forrásukra hivatkozva úgy tudja, hogy a terv nem került le a napirendről, de „kifejezetten ezzel most nem foglalkoznak”.

A Miniszterelnökség hivatalos válasza szerint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásaira jelenleg is lehet pályázni inkubátorházakkal együttműködve, valamint a GINOP keretében önálló pályázati felhívásként tervezik meghirdetni a vállalati ökoszisztéma építését.


 
 
CC BY NC SA