Jelentkezz a Mastercard Start Path Global programjára

Magyar csapatok jelentkezését is várják a MasterCard innovatív vállalatoknak szóló Start Path programjára, amelynek keretében egyedülálló szakmai támogatásban részesülhetnek a résztvevők. A most induló fordulóra március 21-ig várják a jelentkezéseket.

A startupok gyorsabban mutathatják be innovatív megoldásaikat a nagyközönségnek, ha megfelelő vállalati partnerekkel dolgoznak együtt – vélik a MasterCardnál. Ezért hozták létre 2014-ben a Start Path Global programot, amelyben eddig több mint 60 startup számára biztosított operatív segítséget, mentori támogatást és forrásokat új generációs kereskedelmi megoldások fejlesztésére. 2014 óta a Start Path 60 startuppal dolgozott együtt, és segítette őket forrásokkal és üzleti lehetőségekkel.

“Jelentős segítséget nyújthatunk az induló cégeknek operatív szakértelmünkkel, valamint azzal, hogy bemutatjuk őket ügyfeleinknek és partnereinknek. Mindössze két év alatt a Start Path Global számos startupnak segített abban, hogy egy-egy innovációból fenntartható üzleti terv legyen”  – mondta Stephane Wyper, a MasterCard Start Path globális vezetője.

A korábban résztvevő csapatok sikerei jól példázzák a programban rejlő lehetőségeket. A 2015-ös év Start Path résztvevőjeként a Rainbird a mesterséges intelligencia felhasználásával fejleszt értékesítési tanácsadási eszközt a MasterCard számára. A Rainbird szoftvere megtanulja az eddig felhalmozott értékesítési tudást és tapasztalatot, és egy olyan programba kódolja, amely képes hatékonyan segíteni az egyesült királyságbeli értékesítési csapatot, akik hűségprogramok és egyéb kártyás előnyök kidolgozásával foglalkoznak bankokkal együttműködve.

A dopay nevű céggel is együttműködik, amely lehetővé teszi, hogy a munkáltatók elektronikusan fizessék ki a béreket olyan munkavállalóknak, akiknek nincs bankszámlájuk. A Universal Basket egy olyan univerzális bevásárlókosarat kínál, amellyel a vásárlók több különböző üzletből is összeválogathatják a termékeket és egyszerre fizethetik ki őket, egy tranzakcióval. A holland Invoice Sharing pedig egy ingyenes elektronikus számla-elosztási felületet biztosít. A program részeként a dopay, a Universal Basket és az Invoice Sharing egyeztethet a MasterCard szakértőivel szerte a világon, felveheti a kapcsolatot a MasterCard üzleti partnereivel, és lehetőséget kap, hogy a MasterCard termékeit és eszközeit használja, integrálja.

A MasterCard Start Path minden negyedévben vesz fel egy új startup “osztályt”, melynek tagjai egy hat hónapos virtuális programban vesznek részt. Már lehet jelentkezni a következő évfolyamba, a pályázat leadásának határideje 2016. március 21.


 
 
CC BY NC SA