Európai Uniós közösségi befektetői platform lett a brit Seedrs

Európai Uniós közösségi befektetői platform lett a brit Seedrs

A közösségi finanszírozási platformokról Európa nagy része ki van zárva. Most fellélegezhetünk, itt van a brit Seedrs. A szervezet hivatalosan is kiterjesztette működését az EU teljes területére, a befektetők pedig tulajdonrészt szereznek pénzükért cserébe.

A brit Seedrs platform nem csak abból a szempontból érdekes, mert hivatalosan is kiterjesztette működését az EU teljes területére, hanem azért is, mert első szériás termékek helyett itt részesedéshez juthatnak a tőkebefektetők a cégekben. Az egyszerűség kedvéért hivatalosan a Seedrs egy alapként kezeli a befektetők pénzét, akik ugyan maguk választják ki a támogatott ügyeket, de nem közvetlen tulajdonosok lesznek, hanem az alaphoz férnek hozzá. Így egy későbbi tőkebefektetői fázisban nem szükséges több száz különböző korai stádiumban beszálló emberrel adminisztrálni egy kivásárlást. Ezzel együtt a Seedrs nem is elsősorban a laikus befektetőket célozza, hanem azoknak kíván egy platformot építeni, akik értik a műfajjal járó rizikókat, illetve a startup piac működését.Tovább »


 
 
CC BY NC SA