Get in the Ring! Fast Track Debrecen

Get in the Ring! Fast Track Debrecen

Debrecen, Magyarország

A budapesti Get in the Ring! nemzetközi startup verseny döntőjét megelőzően, 2016. november 17-én az Enterprise Hungary, a Debreceni Egyetem közreműködésével ötlet- és startup versenyt rendez Debrecenben. A nyertes csapat a Get in the Ring! nemzetközi startup verseny elődöntőjébe jut.

A debreceni ötletversenyen 8 csapat mérettetheti meg magát a magyarországi startup közösségből ismert szakmai zsűri előtt. A versenyre olyan startup csapatok, illetve ötlettel rendelkező csapatok is nevezhetnek, akiknek még nincs elkészült, működő prototípusuk, csupán innovatív elképzeléssel rendelkeznek.

A Get in the Ring! (GITR) egy nemzetközi startup verseny, mely a befektetőkért való küzdelmet egyedülálló showműsor keretein belül valósítja meg. A boxmérkőzésekhez hasonlóan a regionális döntőbe bejutó 8 startup csapat egy-egy képviselője léphet be a ringbe, ahol 5 menet alatt kell meggyőzniük a zsűrit arról, hogy az ő vállalkozásuk kínálja az ígéretesebb befektetési lehetőséget.

Jelentkezz és juss be egyenes ágon a Get in the Ring! Budapest nemzetközi startup verseny 16 legjobb csapata közé! Ezzel esélyed nyílik, hogy megszerezd a 200.000 eurós befektetést! Jelentkezési határidő 2016. október 30.

Időpont és Helyszín

Időpont: 2016. november 17., 17:00-23:00

Helyszín: Debreceni Egyetem

Cím: Egyetem tér 1., Debrecen

Belépő: Ingyenes

 
 
CC BY NC SA