Több díjat is nyert a beszélgetéseket titkosító CryptTalk

Az Innovációs Tech Show a „leginnovatívabb projekt” elismeréssel jutalmazta a CryptTalkot, míg a Közép-Európai Startup Díj (CESA) régiós döntőjében a cég a legjobb fejlesztői csapatnak járó „Developer Heroes of the Year” díjat nyerte meg a magyar csapat.

A legjobb üzleti megoldásokat díjazták a Magyar Innovációs Tech Show keretében megrendezett Fintech & Sales Demo Day rendezvényen, ahol a CryptTalk az „Év Startupja” lett. Az üzleti nagydíjat elnyerő csapat meghívást kapott Londonba, Európa startup-fővárosába, ahol további, újító üzleti megoldásokat kereső nagyvállalatok előtt mutathatja be mobillehallgatás ellen védelmet nyújtó fejlesztését. A díjat az OTP Hungaro-Projekt, a Misys és a MasterCard szakmai zsűrije ítélte oda a CryptTalk-nak, az év legígéretesebb, üzleti bevezetésre készen álló technológiai megoldásának, amely nagy hatással lehet a pénzügyi szektorra.

Az Innovációs Tech Show-n a hazai jelentkezők közül a technológia területén tevékenykedő vállalkozókból, befektetőkből és iparági szakértőkből álló független szakmai zsűri, a Multimédia Klaszter, valamint a Magyar Telekom a döntőbe került 15 potenciális hazai világsiker közül a CryptTalk-ot ítélte a legújítóbbnak, így az Arenim Technologies-t „A leginnovatívabb projekt” elismeréssel jutalmazta.

A közép-európai startup verseny, a CESA döntőjében, a térség legjobb startup-cégeit felvonultató nemzetközi mezőnyben a Magyarországot egyedül képviselő Arenim Technologies a CryptTalk kifejlesztéséért a legjobb fejlesztői csapatnak járó „Developer Heroes of the Year” díjat kapta meg. A díj különlegessége, hogy elnyeréséhez a pályázóknak élesben is kiválóan kellett vizsgázniuk, és az egyedi programozási feladatot leggyorsabban és leghatékonyabban az Arenim Technologies fejlesztői végezték el.

„Bár a CryptTalk mögött öt év fejlesztés, sikeres termék és több mint százmillió védett hívás áll, a mobillehallgatás elleni védelem ma még mindig piac előtt jár. A piac azonban bővül, és komoly áttörés előtt áll, ahogy egyre több cég ismeri fel a védelem fontosságát, és követi nyomon a fejlesztéseket” – hangsúlyozta Kun Szabolcs, aki Megyeri Attila műszaki igazgatóval közösen alapította az Arenim Technologiest.

A CryptTalk hazai fejlesztésű, egyedülálló hívástitkosítási megoldás, amely a legfejlettebb titkosítási és hitelesítési technológiákat felhasználva akadályozza meg a telefonbeszélgetések és rövid szöveges üzenetek lehallgatását. A CryptTalk biztosítja a felhasználók beszélgetéseinek visszafejthetetlenségét, és jogszerű megoldást kínál magán és üzleti kommunikáció védelmére.

Az Arenim Technologies vállalattá fejlesztésében komoly szerepet játszott az elmúlt két évben a hazai InQBator vállalati fejlesztőház, amely vállalatfejlesztési és vezetési, valamint finanszírozási tapasztalattal segíti a régió ígéretes vállalkozásait az IT és más jelentős növekedési potenciállal rendelkező iparágakban.


 
 
CC BY NC SA