Két magyar startup is bejutott a Social Impact Start programba

Egyenként 12,500 eurót, és egyhónapos berlini akcelerátor programban való részvételt nyert két magyar startup, a DailyOne és a LearnDom. A támogatással közelebb kerülhet a társadalmilag fontos ügyet szolgáló két hazai közösségi vállalkozó ötletének megvalósulása.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, idén először indított kifejezetten kelet-európai országok számára pályázatot a német Social Impact. A programra, ahova két magyar startup is bejutott, olyan korai állapotban lévő közösségi vállalkozások ötleteit várták, amelyek szociális, társadalmi problémákat oldanának meg. Az ötleteknél főként a kreativitást, a fenntarthatóságot, a várható hatást vizsgálták.

A DailyOne egyfajta Kickstarter-t hozna létre a non-profit szervezetek számára. Olyan közösségi adománygyűjtő mobil applikációt terveztek, ahol az alapítványok megjeleníthetik ügyeiket, rövid leírással, képekkel, célösszeggel bemutatva azokat. A felhasználók pedig naponta száz forinttal segíthetik az ügyek megvalósítását, és nyomon is követhetik ezek lépéseit az okostelefonjukon, teljes transzparencia mellett.

A Learndom az alsó tagozatos matematika oktatásban kíván alternatívát nyújtani. A startup szerepjátékot fejleszt, ahol a fiatal hősök -a nehezebb feladatoknál akár összefogva- feladatokat oldanak meg a matematika világában.

A két projekt egyenként 12,500 eurót, továbbá egyhónapos részvételt nyert berlini akcelerátor programban, amellyel közelebb kerülhet a társadalmilag fontos ügyet szolgáló két hazai közösségi vállalkozó ötletének megvalósulása.

Az eddig támogatott projektek széles körben mozognak. Van, aki városnéző túrát szervez korábbi hajléktalanok vezetésével, akik egyedi szemszögből tudnak bemutatni egy-egy körzetet. Olyan pályázat is akad, amely belvárosi logisztikai, árumozgatási feladatokra kínál zajmentes, és alacsony károsanyag kibocsátási alternatívát. Két fiatal olyan focis közösségi oldalt hozott létre, ahol például hobbisportolók csatlakozhatnak a hozzájuk legközelebb levő grundfoci meccshez.


 
 
CC BY NC SA