Meetup-ra hívja csütörtökön a kalózokat a Startup Pirates Budapest

Az idén is megrendezésre kerülő Startup Pirates programsorozat hazai eseményének egyik fénypontja a 2015. február 5-én, csütörtökön megrendezésre kerülő Pirate Meetup, amelyen 3-3 percben bemutatják startup ötleteiket a programban résztvevő csapatok.

A 2014-es sikeres bemutatkozást követően idén is megrendezésre kerül a Portugáliából indult Startup Pirates programsorozat második hazai eseményét, ami gyakorlati problémák megoldásával és saját ötletek kidolgozásának lehetőségével várja az érdeklődőket.

A program egyik fénypontja a 2015. február 5-én megrendezésre kerülő Pirate Meetup, amelyen 3-3 percben bemutatják startup ötleteiket a programban résztvevő csapatok, valamint a budapesti startup ökoszisztémáról beszél majd Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál vezetője.

Az egyhetes tréningen résztvevő csapatok számára az esemény egyben főpróbája is a bemutatkozó pitch-üknek, mivel a zárónapon egy befektetőkből álló csoport előtt mutatják majd be ötleteiket.

A Pirate Meetup helyszíne a Mathias Corvinus Collegium (1016 Budapest, Somlói út 51.), időpontja 2015. február 5. csütörtök, este hét órai kezdéssel.

A Startup Pirates programot egy non-profit nemzetközi szervezet indította el Portugáliából, amelznek célja a startup kultúra népszerűsítése és új vállalkozások ösztönzése. A Startup Pirates Budapest részletes programa, továbbá információk az előadókról és mentorokról az esemény honlapján és Facebook oldalán találhatóak.


 
 
CC BY NC SA