5 magyar startup vehet részt ingyen a Pioneers Fesztiválon

Az InnoTrade program keretében 5 magyar startup vehet részt Közép-Európa legnagyobb innovációs seregszemléjén, a május 24-25-ig Bécsben megrendezésre kerülő Pioneers Fesztiválon. A programra a jelentkezésekt április 8-ig várja a Magyar Nemzeti Kereskedőház.

Tavaly év végén indította el a Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade elnevezésű startup programját, amelynek keretében a legjelentősebb nemzetközi szakmai rendezvényeken biztosít megjelenési lehetőséget a legalább prototípussal és világos célrendszerrel rendelkező, illetve globális piacot célzó innovatív kezdő vállalkozások számára.

Az azóta eltelt csaknem fél év során a Kereskedőház jóvoltából több mint 10 magyar startup vehetett részt piac- és kapcsolatépítés céljából olyan világhírű eseményeken, mint a Las Vegas-i CES, az austini South by SouthWest és a hannoveri CeBIT.

A program következő állomása a közép-európai régió innovatív cégeire és ezek befektetőkkel való kapcsolatépítésére fókuszáló Pioneers fesztivál. A rendezvényen tavaly összesen 90 országból, több mint 1600 startup és 400 befektető vett részt.

Az osztrák fővárosban, 2016. május 24-25. között megrendezésre kerülő eseményen 5 magyar startup kap megjelenési lehetőséget, amelyek számára a Kereskedőház a rendezvényhez kapcsolódó kiállítóhelyet és belépőjegyet biztosítja.

Az egyes nemzetközi eseményeken való kiállítási lehetőségre az Innotrade program weboldalán keresztül lehet jelentkezni. A jelentkező startupok közül a program szakmai zsűrije előre meghatározott szempontrendszer alapján ítéli oda a részvételi lehetőséget. A jelentkezésekt április 8-ig várják.


 
 
CC BY NC SA