Jelentkezz a Mastercard Start Path Global téli programjára

A Mastercard innovatív vállalatoknak szóló Start Path Global programjában most is egyedülálló szakmai támogatásban részesülhetnek a résztvevő startupok. A soron következő téli fordulóra magyar csapatok jelentkezését is várják, a határidő október 11.

A Mastercard innovatív vállalatoknak szóló Start Path Global programjában most is egyedülálló támogatásban részesülhetnek a magyar startupok. A soron következő, téli fordulóra október 11-ig várják a jelentkezéseket.

A Start Path program a Mastercard startup támogatási rendszerének része. Olyan újonnan induló vállalkozásokat igyekszik felfedezni, amelyek szakértői támogatással még több értéket nyújthatnak a fogyasztóknak, az üzleti partnereknek, illetve a pénzügyi szektornak.

A Start Path program keretében a Mastercard 2014 óta működik együtt startupokkal olyan innovatív megoldások kidolgozásán, mint például a mesterséges intelligencia vagy a blockchain. Az elmúlt két évben a Mastercard több mint 90 startup számára biztosított operatív segítséget 24 országban.

"2014-ben, amikor elindítottuk ezt a programot, az innováció terjedését szerettük volna még inkább ösztönözni. Ezért kezdtünk el együtt dolgozni új, kezdeti fázisban lévő cégekkel, akik maguk is az innovációt képviselik. Minden startup egyedi, ezért a közös munka során személyre szabott megoldásokat alkalmazunk. A startupokkal közösen belső pilotokat indítunk, hozzáférést biztosítunk a Mastercard alkalmazásprogramozási felületéhez (API), illetve az ügyfélbázis és a partneri hálózatok is az induló cégek rendelkezésére állnak" – mondta Stephane Wyper, a Mastercard Start Path globális vezetője.

A program célja, hogy elősegítse az innovációt és sikerre vigye azokat a vállalkozásokat, amelyek következő generációs kereskedelmi technológiákon dolgoznak. A hat hónapos virtuális program új lehetőségeket ismertet meg, illetve segít a vállalkozásoknak, hogy a későbbiekben hatékonyabban tudják kezelni a felmerülő üzleti problémákat.

A Mastercard Start Path minden negyedévben elindít egy új startup osztályt, melynek tagjai egy hat hónapos virtuális programban vesznek részt. Már várják a jelentkezéseket a következő osztályba, a pályázat leadásának határideje 2016. október 11.


 
 
CC BY NC SA