Tíz új startup került be a Start it @K&H inkubátor programjába

Tíz új startup került be a Start it @K&H inkubátorba, ahol fél éven keresztül üzleti tanácsadást, iparági mentorokat, belvárosi irodát és a K&H kapcsolatrendszerét vehetik igénybe ahhoz, hogy nemzetközi szinten is sikeres vállalkozás válhasson belőlük.

A K&H fenntarthatósági stratégiájának része a vállalkozásösztönzés, a pénzintézet több mint 30 éves szakmai hátterével ezért most olyan segítséget nyújt a hazai startupok számára nemrég indult Start it @K&H inkubátorával, amely a legkritikusabb pillanatban a legnagyobbat lendítheti rajtuk.

Tíz új cég került most be az inkubátorba, ahol a féléves program során folyamatos üzleti tanácsadást és képzést kapnak, találkozhatnak a különböző szektorok szakértőivel, dedikált iparági mentorok segítik a vállalkozás lendületes fejlődését és a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerébe is bekerülnek.

"Az első körös szakértői értékelés során három szempont szerint pontoztuk a jelentkező startupokat: az ötlet minősége, a csapat sajátosságai, illetve a piaci potenciál alapján mérlegeltünk. A legjobb 16 csapatot hívtuk meg a startup ökoszisztémában leginkább Pitch Day-ként nevezett szakmai konzultációra, majd a végső prezentációk megtekintését követően egy banki és külsős szakemberekből álló zsűri döntött a programba bekerülő csapatokról" – tájékoztatott a most lezárult kiválasztási folyamatról Németh Balázs.

A Start it @K&H inkubátor programra 37, többnyire informatikai érdekeltségű csapat jelentkezett, de a pályázók között az egészségügy, oktatás, turizmus, szállítás, pénzügy és jog szektorában újítást tervező startupok is indultak.

A tíz bejutott startup

  • Cogito - mobil alkalmazás egyetemi hallgatóknak
  • DigID.ME - digitális személyazonosító megoldás
  • Dosgolpes - hordozható okos flamenco tánctábla
  • DynamO Pricing - mesterséges intelligencia alapú, automatizált árazó rendszer
  • EVA (Extended Visual Assistant) - mobiltelefonhoz csatlakoztatható szemüveg vakok és gyengén látók számára
  • Frida - segítség ételérzékenységgel küzdőknek
  • Poizo - intelligens mobil infra-fűtőtest
  • Potzak - szülés utáni edzésprogrammok
  • UniPie - előfizethető tartalom, egyetemi könyvtárak és jegyzetek
  • WeShop - intelligens bevásárlókosár összehasonlító felület

 
 
CC BY NC SA