Várja a jelentkezőket a Start it @ K&H inkubációs programja

Várja a jelentkezőket a Start it @ K&H inkubációs programja

A K&H aktívan részt kíván venni a hazai startup világ további fejlődésében, ezért a Start it @K&H inkubátor legújabb programja ismét várja a lelkes, ötletfázisban levő csapatok jelentkezését – továbbra is iparági korlátok nélkül.

Magyarország kiváló háttérország a fejlesztésekhez, rengeteg ötlet vár megvalósításra, mégis kevés startup jut el a hazai, vagy akár a nemzetközi sikerig. Ennek hátterében az áll, hogy önmagában egy jó ötlet és a lelkesedés vagy akár a prototípus megléte még nem elegendő a további fejlődéshez, hiszen ekkortól jönnek az igazán izgalmas lépések, mint például a pénzügyek tervezése, a befektetők megnyerése vagy a piacra lépés. Mindezek a megfelelő szakmai csapat, segítség nélkül – ami mint egy védőháló áll a startup mögött – meglehetősen bonyolult és hosszadalmas folyamatok lehetnek.Tovább »

Tíz új startup került be a Start it @K&H inkubátor programjába

Tíz új startup került be a Start it @K&H inkubátor programjába

Tíz új startup került be a Start it @K&H inkubátorba, ahol fél éven keresztül üzleti tanácsadást, iparági mentorokat, belvárosi irodát és a K&H kapcsolatrendszerét vehetik igénybe ahhoz, hogy nemzetközi szinten is sikeres vállalkozás válhasson belőlük.

A K&H fenntarthatósági stratégiájának része a vállalkozásösztönzés, a pénzintézet több mint 30 éves szakmai hátterével ezért most olyan segítséget nyújt a hazai startupok számára nemrég indult Start it @K&H inkubátorával, amely a legkritikusabb pillanatban a legnagyobbat lendítheti rajtuk. Tovább »

Startupokat toboroz a Start it @K&H inkubátor program

Startupokat toboroz a Start it @K&H inkubátor program

A K&H stratégiájának része a vállalkozásösztönzés, ezért a pénzintézet által indított Start it @K&H inkubátor program ingyenes vállalkozói infrastruktúra mellett folyamatos képzést, iparági mentorokat és nemzetközi kapcsolatrendszert kínál a startupoknak.

Magyarország kiváló helyszín az innovatív vállalkozások számára és több száz ötlet vár megvalósításra, a startup ökoszisztéma azonban egyelőre csak kevés igazán sikeres nemzetközi projekttel büszkélkedhet. Ennek feloldására a nagyvállalati szektornak nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a tehetséggondozásra, az innovatív ötletek inkubációjára.Tovább »


 
 
CC BY NC SA